Kajakkal jégtáblák között

Az MKKSZ weboldalát böngészve találtam ezt. Olvassátok el!

Hétszeres kajakvilágbajnok, aki a sportkarrier után a jogi pályán találta meg a helyét a civil életben. Már ez is érdekes lenne önmagában – csakhogy dr. Hegedüs Róbert életében ennél jóval nagyobb kalandra is bukkanunk. Tavaly például az északi sarkkörön túl kajakozott: részese volt egy expedíciónak amelynek az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra.

 

– Százhalombattán nőtt fel, ott ült először kajakba. 

A Dunamenti Hőerőmű támogatta a sportéletet. Kiváltságos hely volt. Ráadásul az erőmű hűtővize egy nyílt csatornán tér vissza a Dunába. 

 

– Ismerem, remek horgászhely. 

Az evezésnek is kedvez, mert a víz télen is jó meleg. Januárban nagy gőzfelhőkben edzettünk. 

 

– Emlékszik arra, amikor először vízre szállt? 

Kora márciusi idő volt. Összeütköztem egy kettes kajakkal, fel is borultam. Előtte úsztam, de a faltól falig monotonitást nehezen bírtam. Ehhez képest óriási felüdülés volt a szabadban sportolni. 

hege_jeges

– Hétszeres világbajnok. Melyik aranyérem a legemlékezetesebb? 

Mindenképpen az első. Régóta dédelgetett vágyam volt. Mindent alárendeltem ennek, és földöntúli volt az érzés, amikor elértem. Úgy szoktam mondani: „a győztes sosem fáradt”. Emlékszem olyan versenyre, amikor célfotóval lettünk másodikok, és olyanra is, amikor ugyanígy nyertünk. A kettő között ég és föld a különbség. Másodikként az ember halálosan fáradt. De ha nyer, szinte repked a levegőben. 

 

 

– A hétszeres világbajnokság mellé nem hiányzott egy olimpiai arany? 

Egyszer sikerült kivívni a jogot a társammal, hogy olimpián indulhassunk, 1996-ban, Atlantában, 1000 méteren. Gyakorlatilag az volt az első világversenyünk. Akkor a döntőig jutottunk, kilencedikek lettünk, de nem bánkódom emiatt, mert a hét világbajnoki cím kárpótol.

 

– Sok lemondással járt a sportkarrier? 

Ezt csak utólag tudtam megfogalmazni magamnak. Az élsport nem igazán tűr meg komolyabb párkapcsolatot. Mellette a tanulás is millió akadályba ütközik. A sportolók később kezdik a civil életet, amiben jelentős hátránnyal indulnak. Persze ez egyénenként változik, van, aki képes összeegyeztetni a kettőt. Viszont a sok utazás, az edzőtáborok, a fokozott terhelés, a fáradtság kifacsarja az embert. 

 

– Önnél hogy jött az átállás? 

Én még a sportkarrierem alatt kezdtem a tanulást, amely remekül kiegészítette a sportot: ha fizikailag voltam fáradt, tudtam szellemileg töltekezni – és fordítva. Egyik segítette a másikat. 

 

– Miért éppen a jog? 

A jog szintén régi álmaim közé tartozott, és nagy segítséget jelentett, hogy abban az időben a Szegedi Tudományegyetemen a világbajnoki és az olimpiai érmeseket felvételi vizsga nélkül gólyává avatták. 

 

– Azóta már jogászként praktizál. Milyen területen? 

Jelenleg ügyvédjelöltként dolgozom egy komoly múlttal rendelkező irodában. Szakterületem még nincs, de főként a polgári jog felé orientálódom. 

 

– Hogy keveredett az Északi Sarkra? 

Sportpályafutásom után adódott egy lehetőség: Dél-Afrikában kerestek edzőt. Korábbi csapatom hosszú évek óta jó kapcsolatot ápolt az ottaniakkal – a kora tavaszi időszakban jó néhányszor ott kezdtük az edzőtábort, a nyári versenyszezonban pedig ők jöttek hozzánk. Fokvárosban töltöttem három évet 2005 és 2008 között. Rengeteg érdekes emberrel ismerkedtem ott meg, többek között Lewis Gordon Pugh-val, aki azzal keresett meg, hogy fejlesszem a kajakos képességeit, mert nagy kihívásra készül. Akkoriban még csak annyit tudtam, hogy Lewis extrém úszó. A világ összes óceánjában úszott már, és – angol lévén – végigúszta a Temzét. Az Északi Sarkot is megjárta. Mínusz 1,7 fokos vízben megállás nélkül, egy úszónadrágban leúszni egy kilométert: hihetetlen teljesítmény. A saját bőrömön tapasztaltam, milyen fájdalmas a gleccserek között egyáltalán a vízben maradni, nemhogy úszni.

 

– Mire jó ez? 

Lewis, aki korábban katona és tengerjogász volt, annak szentelte az életét, hogy figyelmeztesse a világot a globális felmelegedés visszafordíthatatlan hatásaira. Megkért, hogy eddzem és készítsem fel őt, és később rukkolt elő azzal, hogy tartsak vele. Óriási kalandnak és lehetőségnek láttam már akkor, és egyáltalán nem bántam meg. Tavaly augusztus végén-szeptember elején eveztünk az Északi Sarkkörön túlra, de már korábban elutaztunk a Spitzbergákra, hogy felmérjük, megfelelő-e a rendelkezésünkre álló hajó és a felszerelésünk. Tapasztalat hiányában jócskán alábecsültem a ruházatot. Amellett, hogy hideg van, irtózatosan erős szél fúj. Az expedíció ebből a szempontból szerencsés volt, de néha kaptunk 60–70 kilométer per órás szélvihart is. Surfski típusú kajakot használtunk, ami úgy van kiképezve, hogy a hajótesten kell ülni és nem benne. Az óceánon ez a legbiztonságosabb módszer: könnyen navigálható, gyors eszköz, kiválóan viselkedik zord körülmények között is. 

 

– Mi volt a céljuk ezzel? 

Egyrészt a globális klímaváltozásra kívántuk felhívni a figyelmet. Másrészt az egy évvel korábbi, nagy felháborodást keltő esemény miatt, hogy az oroszok kitűzték nemzeti zászlójukat a tengerfenékre, hogy bejelentsék rá – és az ott található olajra, gázra – az igényüket. Azonban ezek a vizek nemzetközileg közös területek, vagyis nem kisajátíthatók. Ez a két ügy vezérelt minket. 

dupla

 

 

– Hány résztvevője volt az expedíciónak? 

Egy régi halászhajóból átalakított jégtörő volt a kísérőhajó, kapitánnyal, első tiszttel, és velünk tartott három újságíró, egy masszőr, valamint egy szakács. Nekem az volt a dolgom, hogy beosszam Lewis erejét és tempóját. Mellette eveztem, és karban tartottam az eszközeinket. Sajnos kisebb távolságot tettünk meg mint amire felkészültem: összesen 140 kilométert légvonalban. Előfordult, hogy, 40 kilométert is eveztünk egy nap, de olyan is volt, amikor semmit, csak sodródtunk. A sziget belsejéből indultunk, abból a kikötőből, ahonnét az északi-sarki expedíciók a történelmi időkben. Kezdetben csak hatalmas fjordokban haladtunk, aztán gleccserek mellett, végül a nyílt Jeges-tengeren. Folyamatos izgalomban van ilyenkor az ember. Elképesztően zord és kietlen vidéken eveztünk, egyre távolodva a szárazföldtől. Nincs semmi. Semmi! Civilizációnak nyoma sincs. A kapitány vén tengeri róka, 30–40 éves sarkvidéki tapasztalattal, aki régen fókavadászatból élt. Nagyon jó kedélyű, optimista ember. Amikor csak sodródtunk, és folyamatosan recsegett-ropogott a hajó – lehorgonyozni nem tudtunk, mivel a tengermélység 1200 méteres –, akkor sem vesztette el a derűlátását. Mindig magyarázta, hol járunk és mi történik éppen. Közel két hétig tartott az expedíció. Nem volt túl hideg – mínusz 6-7 fok (köszönhetően a nyári „féléves nappal” időszakának) –, de a metsző szél kétóránként megállásra kényszerített, ki kellett szállnunk, megmelegednünk, ruhát cserélnünk. 

 

– Végül kitűztek 192 nemzeti lobogót. 

Igen. Amikor elértük az északi sarki jeget. Lewis minden évben szeretné megtenni ezt a „figyelemfelkeltő” távot, jelezve, hogy évről évre milyen mértékben fogy a jégtakaró, és ígérete szerint a jövőben is vele tarthatok. 

 

– De nem volt ott a magyar zászló. 

Valóban: akkor vettük észre, amikor kitűztük a lobogókat. Nagyon szerettem volna egy fényképet a piros-fehér-zöld zászló mellett, végül az olasz elforgatásával oldottuk meg a helyzetet. 

 

– Az itthoniak mit szóltak ehhez az egészhez? 

Sokan kételkedtek bennem. Lássuk be: azért ez elég nagy őrültségnek tűnik. Végül mégiscsak megértették, és együtt örültek velem. Szerte a világban megjelent, hogy valóban véghezvittük. 

 

– De arról nem volt hír, hogy Ön is ott volt.

Semmit nem tettem azért, hogy erről hír szülessen. Főleg mert az utolsó pillanatig nem lehettem biztos abban, hogy valóban nekivágunk-e. 

 

– Változott az ön fejében a kép arról, hogy gond van a környezetünkkel? 

Mindenki arról beszélt ott, hogy micsoda változásokat hoz magával az a tény, hogy rohamosan fogy a jég és emelkedik a vízszint. A világszerte tapasztalható, szokatlan méretű és erejű viharok is jelzik az eltorzult klimatikus körülményeket. Engem is komolyan megérintett, hogy nemsokára gyökeresen változik meg az életünk. Én persze kis porszem vagyok, de megteszem, amit lehet. Akár azzal, hogy a családomnak olyan házat tervezek, amely a szél és a nap erejével termeli az energiát. Annak is nagyon örülök, hogy a környezetemben egyre többen érdeklődnek ez iránt. Jó látni és érezni, hogy tettre készek vagyunk!

 

forrás: Éva Magazin

Leave a Reply