Rövid beszámoló a Magyar Vízitúra Bajnokság V. fordulójáról, Kiskunlacházáról.

(Az evezett km számlálót nyomogassátok)

A rajt után

Júliushoz képest szeszélyes időjárás fogadta július 21-én Kiskunlacházán azt a 123! hajót, melyek „lázasan” (volt aki valóban lázasan) készülődtek arra, hogy 10 órakor elrajtoljanak a kiskunlacházi strandról és megkezdjék 30 km-es útjukat, megküzdve egymással, önmagukkal és a természeti elemekkel egyaránt. A lacházi (bocsánat a rövidítésért) szervezőkben nem csalódhattak sem a versenyzők, sem a nézők, sem a média képviselői, hiszen egy óramű pontossággal megrendezett verseny zajlott le, minden és mindenki a helyén volt, és még arra is gondoltak, hogy a pihenő idejére a versenyzőket visszavezessék az izgatott nézőköz – családtagokhoz, és persze a TV kamerák és fotósok armadájához.

A 20 perces pihenő után elrajtolt mezőny kipihenve kavarta fel ismét a Ráckevei-Soroksári Dunát és még az utolsó pihenőt elhagyó csapat előtt meg is érkeztek az abszolút első versenyzők, természetesen a K2-es és K1-es csapatok.

Mire a „vizet legtovább élvező” (köszönöm kenumaraton.hu) is beérkezett, addigra készen állt minden az eredmény kihírdetésére, és a szürkemarha gulyás is az utolsókat „rotyogta” a kondérban. Az eredményhírdetés gördülékenyen zajlott természetesen, sok híresség adott át díjat (pl. Reviczky Gábor művész úr, akinek a fia igen nagy előnnyel nyerte az ifi K1 futamot) és nem volt más hátra, mint a szokásos és elmaradhatatlan esti beszélgetés, halsütés…

Aki nem volt ott, bánhatja! Majd eljön legközelebb.

Bővebb beszámoló: https://kenumaraton.hu/?p=1632

Következő és utolsó 2012-es MVB forduló: szeptember első hétvégéje Dunakiliti!