Egy nap kenuban a Rezéti-Holt-Dunán

Az alábbi kis írást a “Délvidékről” kaptuk egy  lelkes és profi vízitúrás közösségtől, akik  Duna déli szakaszát járják rendszeresen. Reméljük lesz még folytatás….

Kenutúra a Rezéti-Holt-Dunán

Az idei nyár egyik utolsó napos vasárnapján – gondolván egy nagyot és merészet- a térképre böktünk, kenuba ültünk, majd miután evezőt is ragadtunk, végigeveztük a Veránka-sziget déli részét. Tapasztalt vízitúrázóknak első hallás után biztosan sokat mondó a sziget neve, de azoknak akik nem ismernék: a sziget a  Duna-Dráva Nemzeti Park területén fekvő szárazföldet a Duna főága, holtágai határolják, útját a gemenci vasút több ponton is keresztezi.

Túránk a Baja mellett fekvő Bárka Pihenőháztól indult, ahonnan a felszerelést szoktuk kölcsönözni – amikor a sajátot nem áll módunkban magunkkal vinni. Az első néhány kilométert a Vén-Dunán tettük meg. Ezen a szakaszon már – mondhatni – idegen csend és béke honolt, így nem esett nehezünkre hátrahagyni sem a város zaját, sem a rohanó hétköznapokat. A part közelében horgászok várták a jó szerencsét (és a halat).

Dunai látóhatár
Dunai látóhatár

Nekünk, a természetet és embertársainkat tisztelő vízitúrázóknak, mindösszesen annyi dolgunk volt, hogy a lehető legnagyobb ívben elkerüljük az úszókat, damilokat. A Vén-Duna északi torkolatához érve meglepve, kisebb csalódásunkat nem leplezve vettük tudomásul, hogy a az általunk igen kedvelt természetes napozóhelyként szolgáló homokszigeteknek – persze csak átmenetileg – hűlt helyük.
A következő, kb. két kilométeres szakaszt-ezzel magunk mögött tudva a Koppány-szigetet- északi irányban, az élő Dunára kievezve folytattuk. Nem szegte kedvünk az erőteljesebb evezést igénylő sodrás, sem a kedvezőnek nem mondható széljárás. A partközelben haladva még arra is maradt energiánk, hogy megcsodáljuk azt a tájat, amelynek vonzereje és szépsége páratlan.
Utunk a Rezéti-Holt-Dunán, kb. öt kilométeres szakaszon át vezetett tovább, ahol a halászok varsái világosan jelezték, hogy megérkeztünk a veránkai horgászházakhoz. Pihenőnket a rezéti halászháznál tartottuk, ami ugyan első pillanatra elhagyatottnak tűnt, de a parton gondosan felsorakozó varsák egyértelműen emberi kéz munkáját sejtették.

Halász szerszámok
Halász szerszámok

A Rezéti-Holt-Duna érdekessége, hogy meredekebb partoldalai nagymértékben alámosottakká váltak, olyannyira, hogy a fák gyökérzete a levegőben lóg. Lankásabb oldalain a hordalék lerakódott, ami cserjéknek, lágyszárú növényeknek adott otthont. Túratársaimmal ezen a Duna szakaszon a legnagyobb egyetértésben megállapítottuk, hogy a szél mindig szemben fúj, az evezés irányától függetlenül! A gemenci vasút Nyárilegelő megállóhelyéhez közeledve –ahol hosszabb pihenőt engedtünk meg magunknak-egyre több kormoránt, kócsagot, szürke gémet láthattunk, amik kétség nélkül színesebbé tették az evezett kilométereket.

Szürkegém ugrásra készen
Szürkegém ugrásra készen

A hazafelé vezető út mindig gyorsabb. Esetünkbe talán ez annak is volt köszönhető, hogy kicsit „sodródhattunk az árral”, megadtuk magunkat a víznek. Ugyanezen, a kb. 11-12 kilométeres szakaszon indultunk vissza a késői, alkonyatba nyúló délutánon. A nyugalom, a szélcsendnek köszönhetően még feltűnőbbé vált. A Vén-Dunához értünk, mikor elbújt a nap a fák mögött és vele szinte egy időben előbukkantak a homokzátonyok, most már szigetformájukban.

Gyönyörű vízitúra útvonal ez, jó szívvel ajánlom kezdőknek és gyakorlottaknak, tehát mindenkinek, hogy tapasztalja meg személyesen a déli Duna varázslatos világát.

(Rita)

Leave a Reply