Sikeresen lezajlott a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSz) Vízitúra Bizottsága és a Budapesti Természetbarát Sportszövetség (BTSSZ) Vízitúra Bizottsága által Budapesten szervezett vízitúrás találkozó, ahol a Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség is képviseltette magát.

A teltházas „rendezvényen” egyesületek, vízi természetjáró szakosztályok, illetve a vízitúrázáshoz közvetve kapcsolódó szervezetek egyaránt megjelentek.

Előadást tartott a Budapesti Vízi Rendészet képviselője a hatályos hajózási szabályzatról, annak esetleges változásairól (nincs változás tavaly óta), illetve természetesen érdekes és heves párbeszédek alakultak ki a jelenlegi HSZ vízitúrázókat érintő kitételeiről. (az MTSz koordinálásában több civil szervezet együttműködésével zajlanak az előkészítések egy új HSZ javasat kidolgozásáról)

Magyar Kajak-Kenu Szövetség képviseletében Schmidt Gábor tartott egy 20 perces beszámolót az NGM által nemrégiben bevezetett Lapátos Védjegy minősítő rendszerről. Schmidt Gábor előadásában kifejtette, hogy az MKKSZ elkötelezett a vízitúrázás fejlődésében és ezért a többi hasonló területen működő szervezettel való együttműködésben. A védjegy kiosztását az MKKSZ koordinálja, ám ezzel a minősítéssel nem „korlátokat”, hanem fejlesztési lehetőségeket kívánnak a vízi megállóhelyek mellé állítani különböző EU-s operatív programok pályázati lehetőségeiből.

Megtartotta beszámolóját Malárik Attila is, az MTSz vízitúra bizottságának vezetője, aki beszámolt az MTSz idei fejlesztéseiről, az együttműködések szükségességéről és többek között bejelentette, hogy az MTSz tagi, kedvezményekkel járó kártyás rendszerét szeretnék kiterjeszteni a vízi megállóhelyekre is.

Kis János, az esemény házigazdája és a BTSSZ képviselője beszámolt arról, hogy megerősítve „újraindítják” a BTSSZ vízitúrás szakosztályának munkáját, régi hagyományokra visszanyúló vízitúrás versenyeket terveznek indítani tagegyesületeik segítségével. Mindezek mellett a tagszervezeteik éves nyílt túrás eseménynaptárába is bepillantást tekinthettünk.

Meghallgathattuk a TID Nemzetközi Duna-túra szervezői beszámolóját és információkat az idei 60.! TID túráról (bővebben: www.tid.hu)

Mindezek mellett sok hasznos apró információ hangzott el az eseményen, reméljük, hogy bővebb beszámolót is olvashatunk a szervezők honlapjain.

írta: K.H. – DR-VTSZ