Vízitúra Szanazugban

A Körösök vidékét elsősorban a nyugodtabb, lassúbb vizeket kedvelő túrázóknak érdemes felkeresniük.

A légkondícionált faházakkal, bungallókkal is felszerelt kemping, a Fehér- és a Fekete-Körös összefolyásánál terül el. Az innen induló túrák főleg gyermekkel érkező családok, gyerekek illetve túl sokat evezni nem akaró „bulizós” csapatok számára lehetnek ideálisak, hiszen a víz lassú, nyugodt kényelmesen evezhető.

Szanazug tökéletes tanulópálya azok számára, akik most ismerkednek a vízitúrázással. Az evezések után a homokos partú szabadstrandon, vagy a kemping büféjében pihenhetjük ki az aznapi fáradalmakat. Nyáron nagyon kellemes a Körösök vize, gyerekek is biztonságosan lubickolhatnak a part menti sekély vízben, persze szigorúan szülői felügyelet mellett.

A túraszervezők általában hétvégi túrákat szerveznek ide kettő evezős nappal. Az első nap a kevésbé szabályozott Fekete-Körösön indulunk el. Ez a folyó kanyargósabb, természetesebb partok között ballag. Az összefolyástól 15 km-re található a sarkadi vízmérce. Ettől nem sokkal feljebb határsáv kezdődik. Ha a csapat nem szeretne 30 km-t evezni, akkor a kb. 6 km-re lévő szabadstrandnál is kiszállhatunk.

A második nap a nyílegyenes Fehér-Körösön szoktunk evezni a gyulai duzzasztóig, ami kb. 7,5 km-re van a táborhelyünktől. A duzzasztótól be lehet sétálni Gyulára (sőt egy hosszabb átemelés után be is lehet evezni), de akár a parton is maradhatunk napozni. A visszaúttal együtt pont elég távot evezhetünk egy nap alatt. Ha több időt szeretnénk Szanazugban eltölteni, a Kettős-Körösön is túrázhatunk. A Nádas Kempingtől 11 km-re találjuk a békési duzzasztót. A duzzasztó melletti kikötőből rövid sétával elérhető a dánfoki üdülőtelep és strand.

Szanazugi vízitúránk nagyszerű választás, ha egy szép vízitúrás hétvégére vágyunk evezéssel, fürdéssel, napozással, bográcsolással.

írta: K.H.