Vízitúrás felvonulás a hídépítők napján – május 21

hid mkksz

Az idei évben negyedik alkalommal kerül megrendezésre május 21-én a  “Hídépítők napja”. Szeretnénk, az eddig is színes programokkal tűzdelt eseményt partnereink számára még emlékezetesebbé tenni, ezért a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közreműködésével lehetőség nyílik arra, hogy túrahajókkal kísérjük végig Nepomuki Szent szobrát a Budapesti Duna szakaszon. Bízunk benne, hogy a Dunáról nyíló egyedülálló városi panoráma és az együtt evezés élménye örök emlékként szolgál majd minden résztvevő számára.

Nepomuki Szent János a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. Egyes helyeken a fuldoklók, illetve a bányászok, sóbányászok védőszentje.

Szervezők

Hídépítők Egyesülete

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Nevezés

HÍDÉPÍTŐK – Vízi felvonulás

Nevezési díj- nincs

Jelentkezni vizitura@mkksz.hu email címen lehet a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével 2016.04.27-ig (Névszerinti nevezési lap – Hídépítők napja- vizitúra)

Előzetes program

09:00 – 09:45 Érkezés, öltözés, regisztráció

09:45 – 10:00 Eligazítás

10:00 – 10:30 Vízre szállás

10:30 – 10:45 Gyülekező az Újpesti-öbölben

10:45 – 11:30 Vízitúra a Lágymányosi öbölbe

12:00 – 14:10 200 m verseny (sárkányhajósoknak)

14:30 Eredményhirdetés

Díjazás

Minden résztvevő értékes ajándékcsomagot kap.

Vízi felvonulás:

Találkozó helyszíne/regisztráció/rajt

Cím: Budapest, 1138 Népsziget út 3 (KSI Vízitelep)

Regisztráció

Minden résztvevő kizárólag a regisztrációs lap kitöltésével vehet részt az eseményen. A helyszíni regisztrációs sátornál a kitöltött, aláírt regisztrációs lappal vehető át a karszalag, amit a vízi rendezvény teljes időtartama alatt viselni kell. Regisztrációra a helyszínen is lesz lehetőség, de a szervezők munkájának megkönnyítése érdekében kérjük a regisztrációs lapokat előre kitöltve és aláírva mindenki hozza magával.

A vízi rendezvényen 14 év alatti gyerekek nem vehetnek részt! 18 év alatti gyerek csak szülői felelősség vállalási nyilatkozat leadásával vehet részt a rendezvényen ! (szuloi_hozzaj_nyil_hidepitoknapja)

Egyéb tudnivalók

Megkérünk minden résztvevőt, hogy időben érkezzen meg.

Parkolás

KSI vízitelep mellett közterületen, az egyesület melletti területen. A Lágymányosi öböl parkolójában díjazás ellenében lehet parkolni.

Egyéb

Öltözés a vízitelep kijelölt öltözőiben történik. Kérünk mindenkit, hogy az időjárás előrejelzésnek megfelelően öltözzön. Erős szél esetén hatványozottan hideg lehet a vízen! A csapatok lehetőleg egység színű ruházatot viseljenek. A vízisporthoz szükséges ruházat, ill. váltóruha,cipő, papucs ajánlott. Az értékeire mindenki maga vigyázzon, a rendezők azokért felelősséget nem vállalnak.

A váltó ruházat szállítása a KSI telep és a Lágymányosi öböl között külön autóval történik. Az öbölben öltözési lehetőség biztosított külön erre a célra felállított sátrakban.

A Versenyzők KSI telephez való visszajuttatása megoldott. Az eredmény hirdetést követően az utazás 1 db külön busz fordulóval, a külön busz indulási ideje a rendezvény helyszínén lesz megadva.

A vízi felvonulás két esetben, maradhat el: hajózási zárlattal járó árvíz, illetve erős déli szél esetén.

További információk:

E-mail: vizitura@mkksz.hu

Tel.: +3630 560 69 21

Leave a Reply