Egyetlen beszámoló, fényképalbum és anekdótázás sem adhatja vissza azokat az élményeket, érzéseket, melyeket egy-egy ilyen vizes hétvégén – mint amilyen a június 18-i hétvége volt – személyesen élhet át a jóérzésű vízenjáró emberfia. A RábaLapátolás ínyencfalat az fent említettek számára, hiszen a folyó játékos és rendkívül technikás vize illetve a szervezők maximalizmusa olyan élményekkel kecsegtet minden évben, amit nehéz kihagyni az éves túranaptárból… idén is így történt ez.

13435332_1748824832060703_8531182243392152256_n2016 június 18-án szombaton, kora délután 116 kenu és kajak várta, hogy elrajtolhassanak a Csörötnek és Csákánydoroszló között 24 folyamkilométeren át húzódó kanyargós „versenypályán”, a Rába hazai szakaszának egyik legszebb részén. Az MKKSZ Vízitúra Kupa sorozatának ez volt idén a 3. fordulója, a kenusok és a kajakosok „versenytúrázó” vonalának egyik leginkább várt eseménye, hiszen a Rába folyó ezen szakaszán a versenyzés igen komoly háttértudást és technikát igényel.

DSC02658
A rajt előtti pillanatok

A Rába keskeny mivolta miatt az egységek egyénileg indultak, mindenkinek az ideje külön-külön lett mérve, a cél sorrend ez alapján lett megállapítva. Az időmérésben – ahogy lenni szokott – hiba idén sem volt. A hajónemek igen változatosak voltak a K2 kajakoktól a Sit on the top kajakokig minden vízi alkalmatosság megjelent a versenyen. Az abszolút első természetesen egy K2 egység lett, meglepetésre Fekete Csenge és Angyal Villő Szigethalomról megelőzte a férfi K2-es egységet és mindenki mást is, hiszen 1:40:42-vel abszolút elsőként haladtak át a képzeletbeli célvonalon.

Lányok a fiúk előtt...
Lányok a fiúk előtt…

Ahogy a nóta mondja azonban, hogy „nem csak a húszéveseké a világ…„, a senior korosztály is képviseltette magát, méghozzá nem is akárhogy. A legidősebb versenyző megtisztelő díját idén is Kézdi Gábor „bácsi” vehette át a maga 83 évével… Tiszteletre méltó hozzáállás!

83 évesen is a csúcson!
83 évesen is a csúcson!

Kevesebb, mint 5 óra alatt a legkényelmesebb túrázó egység is teljesítette a távot, ezek után elkezdődött a mindig nagyon várt vacsora. Idén chilis bab, tárkonyos ragu leves és bableves volt a választék, az elmaradhatatlan tökös-mákos rétessel. Köszönjük a szakácsoknak a fáradozást!

13435520_1748819422061244_8422159126275766827_n

Az elmaradhatatlan eredményhirdetést megelőzte a Magyar-Izland focimeccs, melyet végigszurkolt a több mint 200 ember és a végén ugyan úgy kiabálták a RIA-RIA-HUNGÁRIÁT, mintha focimeccsen és nem vízitúra-versenyen lettek volna. Nem unatkoztunk.

A meccs izgalmai után jött az eredményhirdetés, melyet nem kapkodtunk  el, mindenki alaposan meg lett ünnepelve. A vízitúra kupa a barátság és kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében zajlik, az eredményhirdetések során ezt maximálisan megtapasztalhatjuk.

13501941_1748823655394154_4480567940376666207_nAz ünneplés után élőzenei koncertekkel zártuk a Vízitúra Kupa 3. fordulóját Csákánydoroszlón, hajnalig rúgtuk a port a Vízi Vándor táborhely közepén… boldogan és jókedvűen. Köszönjük a Weking Egyesületnek, a Kormorán Kenu Egyesületnek, a segítőknek, Sásdi Lacinak és a Vízi Vándor táborhelynek és persze mindenkinek, aki eljött és vízre szállt a Rába talán legnagyobb ünnepén a RábaLapátoláson.

a csapat egy része...
a csapat egy része…