Vízeink hősei – interjú Jiling Krisztián Andrással

érett már egy interjú gondolata, több jelöltem is volt erre a “feladatra”, ám amikor Andris közölte, hogy most egy darabig nem lesz elérhető, mert épp kísér egy úszót, aki végigússza a Dunát, akkor eldöntöttem, hogy ezt a néhány oldalt Andrisnak és figyelemreméltó munkásságának szentelem a MagyarVízitúrán.

Íme hát…

Szabadidőmben jótékonykodom, célom hogy minél több ember átélhesse a vízitúrázás leírhatatlan élményét!

Kicsit zavarban vagyok Veled kapcsolatban. Az eddigi interjúim – persze vízitúrás szempontból – “nagyöregekkel” készültek, olyan személyiségekkel, akik vízitúrás vagy vízi sportoló körökben ikonikus személyiségek vagy a tapasztalatuk, vagy szakmai-sportolói sikereik miatt. Te még fiatal vagy, ám olyan erővel és lelkesedéssel végzed a vízitúrás munkád, hogy emellett nehéz észrevétlenül elmenni. Mesélj magadról kérlek kicsit, mutatkozz be, ne fogd vissza magad…

Gyerekként sok mindent sportoltam, de 10 évesen levittek a vízitelepre (DKSE), majd hosszú időre ott ragadtam. Imádtam a természet közelségét, a mérhetetlen nyugalmat. Talán ez is lett a vesztem… Soha semmilyen komolyabb eredményt nem értem el, mert én a versenyeken is csak nézelődtem, nem volt fontos az eredmény számomra. Tudtomra adták “itt olimpikonokat nevelnek”, ebbe sajnos én nem fértem bele, pedig imádtam a nyári vízi táborokat! Természetesen megértem már ennyi idős fejjel is, hogy miért nem fértem bele a megszabott keretekbe. Akkor eldöntöttem hogy lesz saját kajakom – kenum és bejárom vele Magyarország vizeit. Hosszú szünet következett, családot alapítottam, gyereket neveltem, próbáltam megfelelni minden társadalmi elvárásnak. Szabadság vágyam egyre csak erősödött, az érdeklődés folyamatosan arra késztetett hogy minél többet olvassak a vízitúrázásról. Szerencsémre akkor már tele volt az internet, de még mindig csak elmélet volt, és mások élményeit próbáltam újraélni. Segítségemre volt Pepe kapitány (alias Pereházy Pál, a Vadkacsa Egyesület elnöke), és Umann Kornél sok-sok írása. Majd 2010-ben nagy változás jött az életemben, hirtelen “időmilliomos” lettem. Ez volt a tökéletes pillanat arra hogy megvalósítsam vízitúrás álmaim! Vettem egy kajakot, és elkezdtem a közelben evezgetni. Ekkor még csak 10-30 fkm. távolságokat. Idővel egyre messzebbre merészkedtem, de rá kellett jönnöm hogy kinőttem a közelben lévő evezős lehetőségeket. A Dunán kevés lehetőség van a körtúrák lebonyolítására, vagy “hatalmas” távolságokat kellene sodrással szemben eveznem. Kikristályosodott bennem hogy másban kell gondolkodnom, és számomra akkor még hihetetlen távolságokban (100-150 fkm.). Szerencsére vannak barátaim és van egy társam, akik mindenben a segítségemre voltak-vannak. Jellemzően sofőr problémáim voltak, mert az oké hogy, elmegyek messzebbre, de ki hozza vissza az autót? Össze kellett egyeztetnem túrázási időmet a potenciálisan ráérő sofőrökkel. Ebben az időszakban még mindig csak egynapos túrák foglalkoztattak, hajnalban indultam, majd estére hazaértem. Közben el kezdtem kacsingatni más vizek felé, sikerült összehoznom egy-egy Garam, Ipoly, Balaton, Sió, Velencei-tó túrákat. Két év alatt ismét összezsugorodott a potenciális vízitúrázásra alkalmas célterület, nem voltak ritkák a 200 fkm feletti útvonalak sem. Nehezen de megszületett végre az igazi döntés, több napos túrákat kell terveznem! Az elején 2-3 napos túrák, majd jöttek a 4-5 naposok. Először 2015-ben eveztem végig a hazai Duna szakaszt, 2016-ban ez már három alkalommal is sikerült. Ennek hatására halványan már derengett egy teljesítménytúra gondolata, de igazán határozottan csak 2017 tavaszán született meg a végleges terv. A feltételek, körülmények mind adottak voltak 2017 június elején, ezért belevágtam, és eveztem egy jót 24 órán át! A több év vízen töltött idő, és a megszerzett tapasztalat komoly segítségemre volt mindvégig. Jellemzően egyedül evezek, de szoktam társaságban is túrázni, és szívesen mutatom meg bárkinek, ezt a csodálatos időtöltést amiben minden vízre szálláskor részesülök. Szabadidőmben jótékonykodom, célom hogy minél több ember átélhesse a vízitúrázás leírhatatlan élményét!

Igen bőséges választ adtál az első kérdésre,(gyakorlatilag megválaszoltál mindent… majdnem mindent.) A munkásságodból az derül ki, hogy magányos “farkas” vagy, jellemzően egyedül evezel – kajakkal. Megkérdezhetem, hogy mi ennek az oka?

Nagyon egyszerű magyarázata van…

Hosszútávú-túra kerékpározom és sok-sok túrán voltam túl mire teljesen bebizonyosodott számomra, hogy nincsen olyan, hogy két ember egyszerre lesz éhes, egyszerre kellene wc-re menniük, vagy bármi olyan, ami megállásra kényszeríti a túrázókat. Persze nagyon jó ha ott van valaki veled, mert biztonságot ad, sőt technikai problémák esetén mindig jól jön még plusz két kéz és nem utolsó sorban amikor már nem bírod elviselni magadat, akkor jókat lehet beszélgetni egymással. Ezekről inkább lemondtam, megtanultam teljesen önállóan létezni a “dzsungelban”. Nem tartozom felelősséggel másokért, nincsen kiszolgáltatottság, tehetetlenség mások miatt, csak én egy személyben vagyok a felelős mindenért. Mikor elkezdtem hosszabb távokat evezni, nem is igazán volt jelentkező, de az is lehet hogy rossz helyen kerestem a résztvevő jelölteket. Természetesen nem ilyen egyszerű! 🙂 Van egy mély lelki magyarázata is a dolognak. Aki kicsit is ismer az tudja hogy egy igazán vibráló, energikus, agilis egyéniség vagyok, akinek soha be nem áll a szája! Folyamatosan beszélek, mindig van mondanivalóm, valamiért ömlenek belőlem a gondolatok szavak formájában. Természetesen ehhez még hozzátartozik hogy kapcsolatfüggő vagyok (voltam), így számomra az egyedüllét teljességgel feldolgozhatatlan, borzasztó élmény volt hosszú évekig! Komoly feladatokkal készítettem fel magamat az esetleges egyedüllétekre, de évek kitartó gyakorlása során már nem elfogadtam a magányt, hanem szeretem. Természetesen szeretem az embereket, és szeretek a társaságukban lenni, de a vízen a magány hozza el nekem amire igazán vágyok! Ilyenkor van időm magamra, jobban figyelek a testem, lelkem, szellemem minden rezdülésére.

Egy kis szakmázás: az kiderült számunkra, hogy leginkább a Dunán kajakozol. Te milyen specialitásait látod ennek a folyónak, amely túrázás illetve felkészülés szempontjából megkülönbözteti a többi folyótól

A Duna egy elég széles folyó, elfér rajta mindenki, még a szűkebb részeken is teljesen kényelmesen evezhető. (A Budapesti szakaszt nem szeretem, nagyon erős hajóforgalom miatt!) Számomra tökéletes a sebessége, nem szeretem a “gyors” folyókat, de a nagyon lassú, szinte már állóvizeket is próbálom elkerülni. A magyar Duna 417 fkm. ez már egy tisztességes többnapos vízitúrához elegendő hossz, de természetesen bele lehet merülni jobban bizonyos szakaszokba. Mindenkinek vannak személyes kedvencei, kinek a Szigetköz, vagy a kár a Duna-kanyar, nekem a Rezéti-Duna, vagy Bajától a határig húzódó szakasz. A felkészülések számomra már rutinos folyamatok, hosszú évek alatt kialakult szokások. Folyamatosan sportolok, ezért a fizikai erőnlétemmel nem szoktam különösebben foglalkozni. Jellemzően a tárgyi feltételek, speciális körülmények azok, amelyekre nagyobb hangsúlyt fektetek. Ha nomád jellegű túrát szervezek, (teljesen egyedül, emberektől távol) akkor az adott napra elegendő inni-ennivalót kell magammal vinnem. Ilyenkor kizárólag lakatlan szigeteken, kihalt mellék-holtágakban készítek szállás estére. A hazai Duna szakaszon, Budapest kivételével szinte bárhol ki lehet kötni, és tábort lehet verni. Ha az időjárás engedi, akkor függőágyban alszom, ha hidegebb hónapok vannak, akkor sátort állítok. Ha társas, vagy “közös” evezést tervezek, akkor szinte semmit nem viszek magammal, mert sokszor szoktunk kikötni, és szinte kívülről ismerem a Duna mentén található büféket, vendéglátóhelyeket. A Duna nem annyira kiépített folyó víziturizmus szempontjából, bár vannak rajta frekventáltabb szakaszok. Hosszú évek alatt megtanulja az ember, mit hol talál. Más vizeken, ezeket keresnem kell, (mivel nincsen olyan helyismeretem), de sokat szoktam beszélgetni helybéli vízi emberekkel. A Dunát volt időm megtanulni, ismerni, szeretni, a többi folyóval még csak ismerkedem igazából. Gondolom ez annak köszönhető hogy korán megismerkedtem vele, és közelsége is jelentős szerepet játszik. Sajnálom az időt amit autóban ülve utazással töltök, evezés helyett! Tudom Magyarországon csodálatos evezős helyek vannak, csak sajnos nekem kevés időm marad munka mellett, így számomra marad a Duna.

Fel tudnál-e idézni egy olyan esetet, amikor a Duna megmutatta számodra, mint törékeny kézi hajtású számára a “foga fehérjét”?

Kétszer voltam a Dunán igazi nagy viharban, de mivel a folyó pár perc alatt bárhol átevezhető keresztben, igazán nem éreztem fenyegetettséget a természettől. Nem mondom hogy nem kellett jobban odafigyelnem, de tengeri kajakkal könnyen túl lehet élni ezeket a viharokat. Viszont a Velencei tavon volt már igazán kellemetlen helyzetem, egy szinte a semmiből ránk törő vihar, nagyon megnehezítette az életemet. Először a szél érkezett meg hátulról, Északi partról eveztünk át a délire) majd az eső is 2-3 cm átmérőjű jégzivatar kíséretében. Az igazi problémák akkor kezdődtek mikor a jég elállt, az eső alábbhagyott, és csak a szél fújt erősen. Kezdtem érezni hogy nehezen veszem a levegőt! Szerencsére gyerekkoromban megtanultam mit is kell tenni erős-esős, permetezős időben! Csodák-csodája 35 év után erre emlékeztem is, beborultam direkt, a kajakot lefordítottam a víz felé, majd a fejemre húztam a beülőnél fogva. Így vártuk ki hogy a vihar alább hagyjon, és igazán büszke voltam magamra hogy erre emlékeztem…

Jobban zavarnak az érthetetlen forgalmi helyzetek, vagy a kicsit sem tervezett műszaki problémák! Sajnos ezekből bőven adódott az évek során…

Az a tapasztalatom, hogy hiába tanulja, tudja az ember vizi KRESZ-t, a “nagy” hajók ebből szinte semmit nem tartanak be. Persze a vízen is megtalálhatóak a száguldozó, „senkisemérdekel” típusú vezetők, ők sem a kedvenceim, bár az elmúlt években fejlődést tapasztalok a motorcsónakosok hozzáállásában. Sajnos ezt nem tudom elmondani a BKK közforgalmú hajójáratairól, semmi nem érdekli őket csak a menetrend!

A műszaki problémák azért bosszantóak mert nehéz, vagy nem is lehet felkészülni rájuk. Egy pár éve egy Csepeli K1-es kajakkal eleveztem Dunaföldvárra edzésképpen és a visszafele úton az egyik kikötés alkalmával fennakadt a kormánylapátom és letört. Életem egyik legborzasztóbb 14 kilométere volt, a kajak minden irányba ment csak egyenesen nem. Pedig próbáltam korrigálni az evezéssel, volt hogy két kilométeren át csak egy oldalon eveztem, vagy simán kiszálltam és toltam az evezővel magam előtt a sóderes partszakaszoknál. Hat óra volt a hazaút, és nem volt nálam se kaja, se telefon, az innivalóm pedig hamar elfogyott. Tanultam ebből is, remélhetőleg ilyen meglepetések nem érnek a jövőben!

Végezetül: össze tudnád egy mondatban foglalni azt, hogy mit érzel akkor, amikor a Dunán vízitúrázol?

A Duna számomra a határtalan nyugalom, és a végtelen izgalom keresztezése!!! Más vizeken ezt nem érzem, jónak jó de valami egészen más…

(készítette: h.)

Vélemény, hozzászólás?

A folytatással elfogadja azt, hogy az oldal a működéséhez használhat cookie-t. több infó...

A honlap böngészésével elfogadja, hogy cookie-kat helyezzünk el az Ön számítógépén abból a célból, hogy elemezni tudjuk, hogyan használja honlapunkat. Hogyha nem egyezik bele, hogy cookie-kat használjunk, amikor Ön ezen az oldalon böngészik, előfordulhat, hogy weboldalunk nem fog teljeskörűen működni.

Bezár