V. Bankháza regatta – Kovács kupa – ’16

5. BANKHÁZA REGATTA – KOVÁCS KUPA

Kedves Vízenjáró Barátaink!

Kedves vízen járó Barátaink!

Vízibaráti tisztelettel közöljük veletek az örömhírt, ha minden jól megy, ismét elmúlik a tél, a vérünk pözsög, kívánjuk az evezést, nem bírunk magunkkal!

2016. március 12- én megrendezzük a 5. „BANKHÁZA REGATTA – KOVÁCS KUPÁT”!

Ezennel, nyomatékkal felszólítok minden valamire való kenust, kajakost, sárkányhajóst, hogy emelje fel, a téli időszakban megnövekedett és felpuhult hátsóját, vonszolja el március 12-én 10 órára a Kiskunlacháza – Bankháza valamint Apaj közötti útszakaszt átszelő Dömsödi árapasztó csatorna hídjáig, majd onnét keleti irányba fordulva a felújított Szivattyú telepig haladjon. Jelentkezzen a versenybíróságnál és 11 órakor a verseny indulásakor, teljes harci díszben a vízen legyen!

A verseny fővédnöke idén egy szép nagy állat lesz, amellyel szerencsés esetben találkozhattok a helyszínen: „Vízi bivaly – Bubalus bubalis/ a verseny kiírás végén olvass róla figyelmesen. /Megtudhatjátok, hogy ilyen nagy állatok is tudnak hasznosak lenni./

Fontos: A Nemzetközi Nőnap alkalmából megköszöntjük a hölgyeket!

Útvonal: A tavalyihoz képest megváltozott. A Szúnyogpusztai szivattyúteleptől keletre indulunk befelé a pusztába /ellenkező irányba, mint eddig/

Versenytáv: 12 km

Kategóriák: a Vízitúra kupa valamennyi kategóriáját megrendezzük, kérésre bármit.

Bivaly kupa: Települési válogatottak versenye. A környékbeli és nem környékbeli települések négyfős kenucsapatokkal nevezhetnek. Mindenki „lacházi kék kenuban” versenyez, 12 db-ot tudunk biztosítani, a hajókat sorsolással jelöljük ki! A győztes csapat elnyeri a Bivaly kupát. Kovács Anti által felajánlott serleg!

Indítás: Percenként történik! A sorrendet sorsolással döntjük el!

Nevezési díj: 2500 Ft. (gyerekeknek 1000Ft.) /tartalmazza a verseny rendezési költségeit, valamint a verseny után bankházi Kovács tanyán rendezendő zenés-táncos pusztai lipován buli belépőjét.

A Bulin élő zene szól.

Díjazás: Minden résztvevő érmet kap.

Fődíj: Minden résztvevőnek és közreműködőnek átadjuk a baráti társaságban eltöltött közös evezés és szórakozás élményét!

Egyéb díjak: Érem / Bankházi városnézés, Bankházi kocsma megtekintése, Bankházi volt szovjet repülőtér külső szemrevételezése /HOLLYWOOD LACHÁZA/, Kiskunsági Nemzeti Park nevezetességeinek megismerése, a rezervátum különleges élőlényeinek megtekintése. Ismertetőt mond: Kovács 2 Antal rezervátum szakértő.

FONTOS: A részvételi szándékot legkésőbb március 9-én 24 óráig jelezzétek a

www.kenumaraton.hu honlapon!

A verseny alatt és közben TILOS AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS, a bulin AJÁNLOTT! A versenyen mindenki saját felelősségére indul, a hajóknak és a versenyzőknek meg kell felelni a Vízi rendészeti előírásoknak. /Lásd MKKSZ HONLAP/.

A mottónk továbbra is:

Nem a győzelem a fontos, hanem hogy jól nézzünk ki!!!

Kelt.: 2016. február 04. Lipován üdvözlettel:

Vélemény, hozzászólás?

A folytatással elfogadja azt, hogy az oldal a működéséhez használhat cookie-t. több infó...

A honlap böngészésével elfogadja, hogy cookie-kat helyezzünk el az Ön számítógépén abból a célból, hogy elemezni tudjuk, hogyan használja honlapunkat. Hogyha nem egyezik bele, hogy cookie-kat használjunk, amikor Ön ezen az oldalon böngészik, előfordulhat, hogy weboldalunk nem fog teljeskörűen működni.

Bezár