Túraismertető: a Sebes-Körös hazai szakasza

A Sebes-Körösön evezhető 41 km két nap alatt (Körösszakáltól Körösladányig) felejthetetlen élményt fog jelenteni, akár az evezés akár a természet szerelmesei vagyunk .A folyó nem túl gyors ugyan, de azért van sodrása, rendesen bele kell kapaszkodni a lapátokba, ha visszafelé szeretnénk evezni. A folyó vize sekély, még enyhe áradó víznél is sok helyen éri a lapát a medret.

Érdemes figyelni: a körösszakáli hídtól lefelé haladva a jobb parthoz közel, a mederbe levert karók igényeltek figyelmet. Ezek az akadályok –a helyiek elmondása szerint- még a II. Világháborúból maradtak itt. Inkább magasabb vízállásnál jelenthetnek veszélyt, amikor a vízfelszín alatt rejtőznek.

A Sebes-Körös felső részének növényvilágát főleg bokrok, illetve füzesek alkotják. Nagyobb facsoportok inkább a gát mentett oldalán jellemzőek. A töltésekre felkapaszkodva a nagy magyar puszta tárult a szemünk elé.  Egyetlen átemelés a komádi közúti hídnál van. A híd alatt sekély, kövekkel teli zúgó volt, amire csak a rohanó víz morajlása figyelmeztetett bennünket. Sajnos hiányoznak a veszélyt jelző hajózási táblák. Az átemelés után egy órányi evezésre, kikötésre alkalmas partszakaszt találunk a bal parton. Innen egy hosszú egyenes szakasz következett, melynek a végén már látszik az aznapi úticél, az újirázi közúti híd.

A másnapi szakasz körülbelül 20 km. Az újirázi hídtól lefelé már valamivel lassabban folyik a víz, így szigeteket is láthatunk. A parti növényzet is már főleg fákból, valamint egyre sűrűbb erdőkből állt, ennek megfelelően az állatvilág is meglehetősen gazdag. Láthatunk itt őzet, valamint kócsagokat, bakcsókat, jégmadarakat és akár mocsári teknőst is. Az újirázi hídtól 11km-re érjük el a szeghalmi vasúti, majd még 3 km-rel lejjebb a közúti hidat. A közúti híd felett is kényelmes kikötőhelyet és a hídtól 100 m-re egy éttermet találunk.

Továbbhaladva a Berettyó befolyásához érkezünk. A két folyó partját itt gyönyörű ártéri erdők borítják. Az összefolyás után egy körülbelül negyed órás evezéssel érjük el a körösladányi duzzasztót. Itt megint csak a víz zubogása volt az egyetlen veszélyre figyelmeztető jel. A jobb parton kikötve fejezzük be a sebes-körösi túránkat.

Mivel a folyó biztonságosan evezhető, sekély a víze és nem rejt veszélyt, így gyakorlatilag bárkinek ajánljuk ezt a túrát, aki szeret evezni, és szereti a természetet.

A táborhely Körösszakálnál nagyon kényelmes, szobákban is lakhatunk, Újirázon a szállásban a helyi Polgármesteri Hivatal segít, így azért azt is el kell mondanunk, hogy aki szeret kényelmes hotelben aludni, annak sajnos másik vízterületet kell keresnie…