A szigetközi-mellékágrendszer (teljes nevén Szigetközi Hullámtéri Vízpótló Rendszer) megfelelő vízállásának és vízjárásának biztosításához a vízügyi szakemberek számtalan műtárgyat helyeztek el az elmúlt évtizedekben a hullámtérben. Ezek egy része az emberi szem számára láthatatlan, mindössze a víz megváltozott viselkedéséből lehet következtetni arra, hogy „van ott valami”. Zúgóknak hívjuk ezt sokszor és néhány helyen késztetést is érzünk arra, hogy áthaladjunk rajta, a tiltó tábla ellenére.

A téveszmék és hiedelmek tisztázása végett kért a DR-VTSZ egy állásfoglalást az EDUVIZIG-től a műtárgyak használatával kapcsolatban. A válasz a bejegyzésben

Tárgy: Duna Régió Víziturisztikai Szövetség bejelentése – ÉDUVIZIG válasz Melléklet:

Tisztelt Klemencz Henrik Úr!

A Szigetközi Hullámtéri Vízpótló Rendszer műtárgyainak használatával kapcsolatos bejelentését megkaptuk, azzal kapcsolatban az alábbi állásfoglalást adjuk:

A vízpótló rendszer műtárgyainak elsődleges funkciója a rendszer működőképességének fenntartása, az üzemrend szerinti megfelelő vízállapotok biztosítása. Ehhez a műtárgyak folyamatos karbantartása elengedhetetlen, melyet Igazgatóságunk kollégái végeznek. Ezen felül a műtárgyak indokolatlan megközelítése, és azok üzemszerű használatától eltérő igénybevétele baleset-, és életveszélyes. Minderre hajózási és egyéb figyelmeztető táblák hívják fel a vízen közlekedők figyelmét.

A vízi közlekedés rendjéről szóló 57/2011. (XI. 22.) NFM rendelet 1. számú mellékleteként kiadott Hajózási Szabályzatban szereplő vízi közlekedést irányító jelekben foglaltak minden hajózó személy által kötelezően betartandók. A műtárgyakra, ahol a vízi közlekedés tiltott a vonatkozó jelzések (A.1 – Áthajózni tilos tábla) kihelyezésre kerültek.

A táblák a vízjárás változékonysága és a helyenként magas áramlási sebességgel járó érkező uszadékok miatt sérülhetnek, rongálódhatnak, de bekövetkezhet ez akár szándékos rongálás, eltávolítás miatt is. Ezek karbantartását, valamint a hiányzó táblák pótlását Igazgatóságunk folyamatosan végzi.

Igazgatóságunk nem adott ki hozzájárulást a műtárgyakon történő vízi élmények szervezéséhez, és a jövőben sem kívánunk ilyet kiadni.

Nem képezi Igazgatóságunk feladatát a műtárgyak élvezeti célú igénybevételének ellenőrzése, tekintettel arra, hogy üzemeltetési, fenntartási feladatokat látunk el, hatósági (büntetési) jogkörrel nem rendelkezünk. Ez a megfelelő hatósági jogkörrel rendelkező társszervek (Rendőrség, Vízi Rendészet, Vízügyi vagy Természetvédelmi Hatóság) kompetenciája.

A jövőben Igazgatóságunk egy felhívás közzétételét tervezi a hullámtéri műtárgyak használatával kapcsolatosan, melyben az Önök által jelzett problémák egyértelműen rögzítésre kerülnek.

A hullámtér egyes elemeinek funkciójuknak megfelelő biztonságos használata mindannyiunk érdeke, ezért felhívás terjesztésében a közreműködését köszönjük.

Tisztelettel: Németh József.  igazgató