A szigetközi-ágrendszer műtárgyainak használata vízitúrás célokra

A szigetközi-mellékágrendszer (teljes nevén Szigetközi Hullámtéri Vízpótló Rendszer) megfelelő vízállásának és vízjárásának biztosításához a vízügyi szakemberek számtalan műtárgyat helyeztek el az elmúlt évtizedekben a hullámtérben. Ezek egy része az emberi szem számára láthatatlan, mindössze a víz megváltozott viselkedéséből lehet következtetni arra, hogy “van ott valami”. Zúgóknak hívjuk ezt sokszor és néhány helyen késztetést is érzünk arra, hogy áthaladjunk rajta, a tiltó tábla ellenére. A téveszmék és hiedelmek tisztázása végett kért a DR-VTSZ egy állásfoglalást az EDUVIZIG-től a műtárgyak használatával kapcsolatban. A válasz a bejegyzésben Tárgy: Duna Régió Víziturisztikai Szövetség bejelentése…

tovább olvasom

Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja

forrás: http://mdtorkolatimu.ovf.hu/ A Szigetközben vízitúrázók számára fontos információ, hogy 2017 decemberében elkezdődött a Mosoni-Duna torkolatánál egy vízszint emelő műtárgy építése, mely célja a Mosoni-Duna vízszintjének biztosítása. A projekt befejezésének várható időtartama 2021 júliusa. Fontos, hogy az építkezés alatt és után nagy mértékben változni fog a Dunára való kihaladás módja, ezért mindenképpen tájékozódjatok az építkezés állásáról, ha arra lenne dolgotok – vízen. alant egy rövid összefoglaló a projekt hivatalos oldaláról Az 1950-60-as évektől kezdődően a Dunán jelentős medersüllyedés alakult ki, melynek  következtében csökkent a kis- és közepes vízszintek mértéke. A Mosoni-Duna…

tovább olvasom

Környezetvédelmi változások a szigetközi-ágrendszer vízitúráinál

Némiképpen módosultak a vízitúrázás feltételei a Duna szigetközi-mellékágrendszerében 2020-tól, mely ugyan főképpen a szolgáltatókat, túraszervezőket érinti, de a túrázó magánszemélyek számára is több odafigyelést igényel. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Természetvédelmi Osztály tájékoztatása A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 38. § (1) bekezdés i) pontja szerint, védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges különösen a közösségi és tömegsportesemények rendezéséhez, sportversenyhez, technikai jellegű sporttevékenység folytatásához. (részletesebben:http://dr-vtsz.hu/vizitura-szabalyzasa/termeszetvedelmi-engedelyhez-kotott-tevekenysegek-a-jelenleg-hatalyos-jogszabalyi-hatter-tukreben/ A legfontosabb változások Területi változások Az alábbi térképen pirossal jelölt részeken egész évben mindenki számára TILOS…

tovább olvasom

II. Magyar Vízitúra Konferencia – ’19

I. Magyar Vízitúra Konferencia – 2019 A vízitúra vezetők, szervezők és vízitúrázók baráti hangulatú találkozója 2019 március 30 (szombat) – Leányfalu, Kultúrház SZERVEZŐKNEK – VEZETŐKNEK – SZOLGÁLTATÓKNAK – TÚRÁZÓKNAK A Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség és a leányfalui Vadkacsa Gyermek és Víziflotta Egyesület sok szeretettel meghív minden vízitúrázással kapcsolatban álló magánszemélyt és szervezetet, a Leányfalun tartandó II. Magyar Vízitúra Konferenciára. A szervezők célja, hogy a vízitúrás társadalom minden érdeklődési (és érdekeltségi) köre számára értékes információkat és hasznos szakmai időtöltést nyújtson. Időpont: 2019 március 30 (szombat) (szombat) 09:00 – 18:00 Helyszín: Leányfalu, faluház,…

tovább olvasom

Magyar vízitúrázók baráti találkozója

A BUDAPESTI TERMÉSZETBARÁT SPORTSZÖVETSÉG szeretettel hív meg minden érdeklődőt a magyar vízitúrázók BARÁTI TALÁLKOZÓ-jára, amelyet 2018. február 10-én, 10.00 órától tartunk a Budapesti Természetbarát Sportszövetség helyiségében. Címe: Budapest V. Curia utca 3. földszint Megközelíthető: a Ferenciek terétől kettő perc alatt gyalog, a Károlyi utcából jobbra nyílik. A Ferenciek terére a 3-as METRO-val, illetve valamennyi, a Kossuth Lajos utcában közlekedő autóbusszal lehet eljutni. Részvételi költség nincs, büfé lesz. NAPIREND: Tötösné Gados Zsuzsa, a BTSSz elnökének megnyitója. A Dunai Vízirendészeti Kapitányság illetékesének tájékoztatója a vízitúrázókat érintő változásokról. Szöllősi Mihály sporttárs, az MTSZ…

tovább olvasom

Engedélyköteles vízitúra területek

Kis segítség az eldugottabb vízitúrás területeket kedvelőknek: az alábbi oldalak tartalmazzák hazánk engedélyköteles – leginkább látogatott – vízitúra területeit és azt, hogy a (cikk írásának időpontjában) milyen módon lehet az adott vízfelületen kézi hajtású eszközökkel túrázni. Az engedélyek megléte mellett a Hajózási Szabályzat maradéktalan betartása kötelező! Bodrogzug Dráva Gemenc Hévíz-patak Kerka Kis-Balaton Mura Tisza-tó

tovább olvasom

Vízi vándortábor program indul Magyarország Kormányának támogatásával

Egyedülálló és mérkölfdkőnek is tekinthető állami vízitúrás kezdeményezés indul 2017 júniusában, amely a klasszikus, de mára már sajnos egyre inkább elfeledett vízi vándortáborozást kívánja feléleszteni. A programon során – a legnagyobb támogatási feltételek mellett – idén 4 útvonalon lehet túrázni, ezek száma 2018-ban megduplázódhat. A pályázati feltételek legfontosabbika, hogy kizárólag köznevelésben tanuló diákok és kísérőik lehetnek a kedvezményezettek, ám az iskolákon kívül civil szervezetek, egyházi intézmények is pályázhatnak, amennyiben megszervezik a diákcsoportot. Mit tartalmaz a pályázat? Biztonságos útvonalak, kiépített sátortáborok, hajópark és csomagszállítás, Képzett túravezető biztosítása a Magyar Kajak-Kenu Szövetség…

tovább olvasom