Az alábbiakban a Duna-Dráva Nemzeti Park által kialakított szabályzást olvashatjátok a Dráva folyóval kapcsolatban. Kötelező betartani!

Drávai vízitúrázók figyelmébe
Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat, előírásokat, melyek a drávai kenutúrák résztvevőire vonatkoznak.

A vízitúrán csak érvényes útiokmánnyal rendelkező személyek vehetnek részt. A vízitúrán
csak csak jó fizikai állapotban lévő, az önmentés képességével rendelkező, jól úszó személy
vehet részt. A Drávában a fürdés csak az önkormányzatok által kijelölt, vízi mentővel és
elsősegélynyújtó hellyel ellátott strandokon engedélyezett. A túrák résztvevői a Dráván való
tartózkodáskor, valamint kikötéskor a területen saját felelősségére és veszélyére tartózkodnak, így az esetleges balesetekért, károkért a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságot felelősség nem terheli.

A túravezető köteles a tervezett túrával kapcsolatos általános, természetvédelmi, biztonságtechnikai, élet-és balesetvédelmi szabályokról a szükséges tájékoztatást minden résztvevőnek megadni, és annak tényét a résztvevők aláírásával igazolni. Valamennyi résztvevőt mentőmellénnyel kell ellátni, s azt a túra során kötelező viselni. A folyón közlekedni napkeltétől napnyugtáig, jó látási viszonyok között szabad.
Szigorúan tilos napnyugta után a vízen tartózkodni. A csoport köteles együtt haladni a biztonságos követési távolság betartásával. A túravezetőnek gondoskodnia kell arról, hogy a folyón történő közlekedéskor a csoport előtt és mögött gyakorlott, a vízitúra szabályait jól ismerő személy haladjon. A túra kísérete baleset-megelőzési céllal motorcsónak használatával is lehetséges. A motorcsónak használata külön engedéllyel lehetséges, melyet az illetékes természetvédelmi hatóságtól kell beszerezni. A túravezetőnek a túra teljes időtartama alatt gondoskodnia kell a határrendi és a vízi közlekedési szabályok betartásáról és betartatásáról. A túravezetőnek a Nemzeti Park Igazgatósággal kötött megállapodást, a megyei rendőr-főkapitányság hozzájárulását, a résztvevők névsorát és az aláíratott tájékoztatót a túra teljes időtartama alatt magánál kell tartania.

Éjszakázásra kijelölt táborhelyek:
Őrtilos vasútállomás (236 fkm)
Vízvár kompkikötő (191 fkm)
Barcs, Dráva-híd (152,3 fkm)
Szentborbás vízház (133 fkm)
Drávasztára kikötő (116 fkm)
Vejti rév (98 fkm)
Drávaszabolcs közúti híd melletti rakpart (78 fkm)

Csak pihenő és megállóhelyek:
Bélavár, Suli-árok torkolata (198,7 fkm; bal part)
Heresznye csónakkikötő (185 fkm; bal part)
Babócsa, Jelkus (177,8 fkm; jobb part)
Barcs, Jamina (158,3 fkm; bal part)
Barcs Csomoros-sziget (149 fkm; sziget)
Drávatamási – DDNP Természetismereti Oktatási Központ (144,2 fkm)
Felszőszentmárton, sarkantyú (126 fkm; bal part)
Kisszentmárton-Majlátpusztai torkolat (96 fkm; bal part)

Tilos a nyílt felületű, maximum bokorfüzessel borított zátonyokon kikötni és tartózkodni. Kikötni csak az éjszakázásra kijelölt táborhelyeken, valamint a kijelölt pihenő és megállóhelyeken lehet. Tilos a kijelölt táborhelyeken kívül éjszakázni. A védett területen növény-és állatfajok gyűjtése szigorúan tilos. A területet távozáskor az eredeti állapot szerint kell hátrahagyni. A keletkezett szemetet össze kell gyűjteni és a táborhelyeken található konténerekbe kell helyezni, oly módon, hogy a környezetet ne szennyezze. Tüzet –
tűzgyújtási tilalom kivételével – csak a kijelölt táborhelyeken és felügyelet mellett szabad gyújtani, a tűzvédelmi szabályok betartásával. Tűzgyújtási tilalom idején tüzet gyújtani még a kijelölt helyeken is tilos! A vízitúrázóknak figyelemmel kell lennie arra, hogy a Dráván 198,6 – 70,2 fkm. között kitűzött hajóút van, annak jelzéseit a vízi közlekedés során be kell tartani. A vízi közlekedés árvízvédelmi, vízi-közlekedési és folyószabályozási érdeket nem sérthet, hajóút-kitűző jelzéseket és víziműveket nem veszélyeztethet. A folyó medrét és partszakaszait óvni kell, a vízi járműből a Drávába idegen anyagot bedobni, továbbá a
partot megbontani tilos. A folyón elrendelt árvízvédelmi készültség esetén a vízitúrázás nem javasolt. A vízi közlekedés a Dráva folyón előálló magasabb – Őrtilos 150 cm és Barcs 200 cm feletti – vízállások esetén le is tiltható, ugyanis ilyenkor a nehezen észrevehető, vízfelszín alatti keresztirányú szabályozási művek különösen balesetveszélyesek. Javasoljuk a www.hydroinfo.hu honlap folyamatos figyelését.
A folyamszabályozási művek környezetében, kiemelten a „T” művek, a keresztgátak, a sarkantyúk és a vezetőművek al- és felvízi oldalán nagy mélységek és erős, örvényes áramlási viszonyok alakulnak ki, ezért ezeken a helyeken a vízi közlekedés veszélyes és tilos. További veszélyforrás, hogy magas vízállásnál ezek a művek a víz alá kerülnek, nem láthatóak. Hajószűkületben, kikötőben, továbbá annak bejárata előtti 200 m-es vízterületen, hídnyílásban más úszó létesítmény zavarása nélkül, biztonságos sebességgel a legrövidebb idő alatt kötelesek áthaladni a vízitúrázók.

A Dráván működő kotróhajók környezetében szintén körültekintő közlekedés javasolt, különösen a partra húzott rögzítő kötelek elkerülése miatt.
A vízitúra számos alkalommal keresztezi a horvát-magyar államhatárt, ezért a vízitúrázáshoz a rendőri szervek hozzájárulása is szükséges. A túravezetőnek pontosan ismerni kell az államhatár húzódását. (Az államhatár vonala nem egyezik meg a folyó sodorvonalával, mindkét parton vannak magyar ill. horvát területek.) A sport és kedvtelési célból használt vízi járművek nem hajózhatnak a Dráván a Magyar Köztársaság vízterületén kívül. A Horvát Köztársaság illetékes szervének külön engedélye szükséges (az engedélyt a megyei rendőr-főkapitányságok szerzik be).

A Horvát Köztársaság vízterületén történő áthaladás során csak olyan személyek vehetnek részt a határvízi közlekedésben, akik érvényes úti okmánnyal (útlevél, valamennyi típusú személyi igazolvány) rendelkeznek. Kikötni, megállni – amennyiben nem kerül sor ideiglenes határnyitásra – a Horvát Köztársaság területén a vis maior esetét kivéve TILOS! Amennyiben horvát területen vis maior következtében történt kikötés, kötelesek értesíteni a legközelebbi rendőr és vám szervet. A határvízen – a kijelölt fürdőhelyek kivételével – TILOS fürdeni. A határrendi szabályok megszegése és tiltott fürdés
szabályainak megszegése esetén a Rendőrség helyszíni bírságot is kiszabhat.