Együtt a Vízen

:: adományozz vízitúrát DR-VTSZ kampány ::

egyutt_vizen

 Alapvetés

A vízen, természetben mozgással eltöltött minden másodperc jobbá és egészségsebbé teszi az Embert. A közös túrázás jót tesz mind az emberi kapcsolatoknak, mind a természet – ember kapcsolatának.

„Minden gyermek tanuljon meg úszni evezni és kerékpározni”

Szövetségünk számára kiemelkedően fontos cél az, hogy a magyar lakosság minél nagyobb százaléka (különös tekintettel a gyermekekre és fiatalokra) ismerkedjen meg a vízen töltött idő szépségeivel, tudjon használni valamilyen vízen járó eszközt, tanuljon meg úszni, horgászni és természetesen ismerje meg a Magyar Vízi Kultúrát és történelmet.

 Adományozz vízitúrát  ’2014

Szövetségünk felkér minden olyan vízitúrázással foglalkozó szervezetet, vállalkozást, aki a fenti célokat magáénak érzi, hogy ajánljon fel ingyen vízitúrát illetve vízi és vízparti programokat (ennek időtartama, helye és tartalma szabadon választható) olyan rászoruló iskoláknak, csoportoknak, akik szívesen részt vennének egy ilyen programon, de anyagi lehetőségeik ezt nem engedik meg.

Támogatókat és szponzorokat keresünk továbbá a vízitúrás programok megvalósításának megkönnyítéséhez is!

 Szövetségünk elnöke, Horváth Csaba olimpiai és világbajnok kenus 2013 december 17-én egy jelképes evezőlapát átadással ajándékoz két lakásotthonnak is vízitúrát Csepelen, a helyi Kajak-Kenu Klubban. Első felajánlók: Vízvonal KFT, Vadkacsa Leányfalui Gyermek Víziflotta Egyesület. 

A kampánnyal kapcsolatban keressétek a Duna-Régió Víziturisztikai Szövetséget (https://www.dr-vtsz.hu) bármelyik elérhetőségükön!