Vízi-turisztikai fejlesztések a Szigetközben

Az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország program támogatásával megvalósuló „Danube Bike & Boat – Fedezd fel a Kis-Duna és Mosoni-Duna értékeit kerékpáron és csónakkal” c. projektben 8 szlovák és egy magyar partner vesz részt. A kezdeményezés és határon átnyúló projekt célja, hogy a Kis- és Mosoni-Duna által határolt Csallóköz és Szigetköz egy ökoturisztikai térséggé (desztinációvá) váljon.

forrás: https://www.infomovar.hu/hirek/olvas/fedezd-fel-a-kis-duna-es-mosoni-duna-ertekeit-kerekparon-es-csonakkal-2018-09-19-000000

Örvendetes hír, hogy “végre” kifejezetten vízitúrázással, aktív turizmussal kapcsolatos fejlesztéseknek lehetünk boldog felhasználói, méghozzá a szinte teljes Szigetközben. A terület egyik húzó ágazata volt az utóbbi 10-15 évben a vízi-turizmus, sok ezer vendégéjszakát adtak a Kisalföld szűkebben vett Duna-közeli régiójának a vízitúrázók. Ezek ellenére ez-eddig nem sok nyomát láttuk közös koncepción alapuló turisztikai fejlesztéseknek. Az elmúlt néhány évben több komolyabb fejlesztés is elindult és hamarosan be is fejeződnek, talán a legszembetűnőbb ezek közül a fent említett Bike&Boat projekt, melyek keretében kiépültek és átadásra kerültek: stégek, lépcsős kialakítású vízi-jármű kiemelők, tájékoztató táblák a teljes mellékágrendszer és a Mosoni-Duna illetve a Zátonyi-Duna mentén (a műtárgyak neveit tartalmazó tábla is kihelyezésre került), illetve egy teljes flotta túrakenu és kerékpár, mely mind-mind a túrázó-közösség jóérzését és a turizmus fejlődését fogja szolgálni a jövőben.

A lépcsős kiemelő és a stég a kényelmet, a kihelyezett táblák pedig a tájékozódást biztosítják!

Változtak a környezetvédelmi szabályok

A szervezett vízitúrák lebonyolítását engedélyekhez köti (erről bővebben itt tudtok olvasni) a hatóság, az egyénileg lebonyolított vízitúrákhoz ugyan nem kell engedély, ám bizonyos területek időlegesen (sárgával a térképen, márc 15 – júni 15), bizonyos területek pedig egyáltalán nem látogathatóak (pirossal jelölt)

Fontos még tudni, hogy a vízitúrával érintett területek javarészt NATURA2000-es vagy annál szigorúbb tájvédelem alá esnek, TILOS vadkempingezni, sátorozni csak a kijelölt sátorozóhelyeken szabad.

Az árvízvédelmi töltésen közlekedni engedéllyel szabad (kivéve kerékpár, motorkerékpár és gyalog), az engedély az ásványrárói szakaszmérnökségen vásárolható meg.

Vízitúrázóknak egy jó tanács: helyismeret nélkül az ágrendszerben NE induljatok el evezni, kérjétek a kempingek, szervezők segítségét, csatlakozzatok be egy-egy szervezett vízitúrába, mert a vízterület ismeretlenül akár veszélyes is lehet!

írta: K. Henrik

Vélemény, hozzászólás?