A legutóbb megjelent kormányrendelet (A védelmi intézkedéseket tartalmazó Kormányrendeletek elérhetőek a Magyar Közlöny 2020. évi 242. számában és itt 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről
485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet A veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről
) alapján a Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség állásfoglalást kért az Operatív Törzstől és a Vízirendészettől és ez alapján az alábbi tájékoztatást kapták:

A hatályos kormányrendelet alapján az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett, azonban a 4. § (1) bekezdés értelmében tilos a közterületen, illetve a nyilvános helyeken a csoportosulás, illetve a gyülekezés. A fentieket együttesen összegezve: A jármű méretétől függetlenül kizárólag az 1 csónak 1 személy fogadható el jogszerű egyéni szabadidős sporttevékenységként. Az idézett rendelkezés önmagában már a (akár sporttársakból összeálló) csoportosulást is tiltja.

(vízirendészeti állásfoglalás)

Reméljük, hogy ez a helyzet nem tart soká és ismét élvezhetjük a csoportos vízitúrázás szépségeit – egészségesen!