Szeretnék nektek egy újabb élménybeszámolót tartani, most a csehországi Moldva folyón zajló evezésünkről. Miért éppen Csehország? Nincs a világ háta mögött (hozzánk viszonyítva), isteni a söre, gyönyörű a természeti adottsága és van egy olyan folyója, ami vízitúrás szemmel bakancslistás. A Moldva 430 km-es szakaszából 70 km-t szerettünk volna leevezni három nap alatt, de a 15-18 fokos levegőhőmérséklet és szakadó eső átírta a terveinket. Vyšší Brod – Borsov volt az eredeti cél, ami Vyšší Brod – Český Krumlov távra szűkült, a maga kb. 40 kilométerével. Vártuk az esőt, hiszen nagyon aszályos volt a nyár, de arra nem számítottunk, hogy két nap alatt nyakunkba ömlik az ég. Ezzel a helyzettel nem tudtunk mit kezdeni, tehát alkalmazkodnunk kellett hozzá, ami kicsit sem okozott problémát. A Moldván minden egyes evezőcsapás hatalmas élmény volt, még így is.
A szállásunk České Budějovicében volt, augusztus 21-én innen indultunk útnak Brodba, ahol egy kis oktatás után vízre tettük a tengeri kajakokat. Máté fiammal eveztem együtt és – lévén, hogy ő is vízitúra vezető és itt sem tudott más lenni – természetesen ő kormányozott. A folyó szereti a túrázóit, hiszen az 5-7 km/h folyási sebessége valóban értük van. Szeles, esős, ritkán napsütéses zónák váltották egymást a vízen. Gyönyörködtünk a tájban és feltűnés nélkül fogyasztottuk a kilométereket. A Moldva sajátosságát részben az adja, hogy vízszintje szabályozott, mivel a víztározói (pl. Lipnói-tó) erre lehetőséget adnak. Tehát, amikor itthon már evezhetetlenné válik sok folyónk mellékága, akkor a csehek, még köszönik szépen jól vannak és „Ahoj!” kiáltással zúzzák végig kedvenc vizüket.
A helyiek nem aprózták el a víziturizmus népszerűsítését és kiépítését, hiszen a Moldva partja mellett számos kemping, raft és kenukölcsönző is található, ahol a hajók transzferét is megoldják. Tényleg mindenre gondoltak. Sörözők, büfék tömkelege a parton, sőt kánikulában, vízben álló emberkék töltik meg a korsókat sörrel, a hátukon cipelt hordókból. Kánikulában és nem a mi esetünkben.
A folyó lendületét számos gát töri meg, de a mellettük lévő csúszdák- amik a hajók folyamatos továbbhaladását biztosítják – adják a Moldva igazi sajátosságát. A rajtuk áthaladó élményt, először így fogalmaztam meg: „Felejtsük el, hogy a Moldva első randis folyó!” Ez a véleményem később enyhült, de valóban nem hátrány, ha rendelkezünk egy kis evezős rutinnal.
Kedves Vízitúrázó Barátom, most leírom, hogy a csúszdáknál mire érdemes odafigyelned! Ezeket a gondolatokat a tapasztalat, a borulás és a fagyközeli állapot együttesen szülte. Kezdeném is!
- A vízhatlannak itt ténylegesen szerepe van (hordó, zsák). Becsavarva, lezárva. Mert elázik. Minden.
- Ezen a vízen felejtsük el az üvegszálas kenukat, hacsak nem akarjuk őket végérvényesen tönkretenni! A csehek imádják a raftokat, trekkeket, de a merevtestű PE hajók is népszerűek (lásd a mi esetünkben).
- A csúszdáról való leérkezéskor vizes leszel. Teljesen mindegy, mit csinálsz. Dőlhetsz hátra a hajóban, hogy tehermentesítsd az elejét. Megtettük, kipróbáltuk, de a vége mindig ugyanaz lett: hajó kiköt, víz kimer vagy hajó kiborít.
- A kormányos szerepe itt nagyon fontos. A csúszdákon egyenesben kell tartani a hajókat, hogy ne zúzzuk szét betonfallal az oldalaikat. Van olyan csúszda, ami 60 méter hosszú. Igazi móka és adrenalin. A leérkezéskor a vízözön garantált, de a kormányos munkája itt nem ér véget. Természetes módon számítani kell a limányok beforgató hatására is, ergo ajánlott az ellenkormányzás. Ez utóbbit okosan végezve, hiszen, ha merőlegesen érjük a „zúgók” és hengerek alját, a víztömeg biztosan bedarálja a hajónkat.
- Mindent egybevéve: a csúszdák zseniálisak! 👊
Az első napunk végére nagyon eláztunk, de csak felülről. Sikerült teljesíteni a tervezett 21 km-t, sprint a szállásra. Itt hajszárítóval gyorsan megszárítottam a műszálas ruháinkat, készülve a másnapra.
Augusztus 22-e, hétfő. Reggel már szakadó esőre keltünk, 15 fokra és felszakadozni egyáltalán nem akaró felhőzetre. Reggeli után indultunk Brannába, ahol előző napon kikötöttünk. Itt vártak ránk a hajóink, cél: Zlata Koruna település (27 km). Erre a napra minden pamut ruhát kiiktattunk, ami magában tarthatja a hideg vizet. Fürdőruha, fürdőnadrág, vitorlás felső és esőkabát, plusz vízicipő. Az első két óra után az esőkabátunk megadta magát, átázott (pedig „nem olcsóért volt”). Arra igyekeztünk figyelni, hogy a cipőnket a lehető legkésőbb érje a víz, mert, ha a lábunk fázik, akkor mindenünk fázik. Nehezen bírom a hideget és így, mint ezen a napon, talán még sohasem fáztam. Pálinkát is vittünk az útra, ami nagyon jó szolgálatot tett, mivel tompultak az érzékeink, így a hideg sem volt annyira szúrós. Az üveg kézről kézre járt, túratársaink is gyorsan megtalálták, mi a jó.
Ezen a napon hat csúszdán haladtunk át, az esélytelenek teljes nyugalmával, miszerint ezt megúsz6juk szárazon. Neoprén cipőink is átáztak, de viszonylag jól tartották a testhőnket (bár, én már azt hittem, ilyenem nincs is). Próbáltam kinyitni a vízhatlan zsákom csatját néhány fotó erejéig, de a finommotorikám most „Nem!”-et mondott. A harmadik csúszda után is megálltunk, kiléptünk a melegnek tűnő vízbe, kimertük a hajónkból a vizet. Levettem a rövidnadrágom, már nem volt funkciója és az esőkabátom is csak plusz tehernek éreztem.
Túravezetőink látták, hogy az aznapi táv nem evezhető le, mivel csontig átfagytunk. Krumlovban tervezték a landolást, 16 km után. Az utolsó csúszdához közeledtünk. Túratársaink a túravezetők utáni terepen haladtak, de nekünk feltűnt egy olyan letörés, amit raftoknak építettek leginkább, mivel az alján, középen egy hatalmas szikla van, amit csak a gumitestű hajók tudnak kezelni. Nagyfiam engedélyt kért túravezetőinktől, akiktől megkaptuk az áldást: menjünk le a gáton, ha vállaljuk. Hátranéztem a hajóban Mátéra, ugyan mi baj lehet? Vízkapacitásunkat kimaxoltuk minden szempontból, vízhatlan zsákunkat a hajó hátsó rekeszébe zártuk. Gyors technikai megbeszélés, aminek az volt a szummája: lesz, ahogy alakul. Amit tudtunk: a hajót egyenesben kell tartani, a zúgó alján gyors kormányzás jobbra, hogy a lehető leggyorsabban kijöjjünk a hengerből, de a szikla még így is neccesnek bizonyult. A letörés tetejére értünk a kajakkal, amikor mindketten hangosan felnevettünk és kiabáltunk, hogy ez itt most „mamma mia”. A gát aljáig sima víz vezetett, de ott természetesen nem tudtuk kikerülni a sziklát. Ráfutottunk, borultunk és vitt a víz. Máté, jó túravezetőként azt kiabálta: „Anya, az evezőket fogd!”, túratársaim pedig: „A pálinkát mentsétek!”. Mindenki legnagyobb megelégedésére két evezőlapáttal és egy üveg pálinkával álltam talpra a másfél méteres mederben.
A vízzel telt kajakot kihúztuk a partra, kiborítottuk belőle a vizet (no, ez nem volt könnyű) és folytattuk utunkat. Néhány száz méter múlva kikötöttünk. Esőkabát, aláöltözet levetve és fürdőruhában, evezőkkel, mentőmellényekkel, zsákokkal séta az egy kilométerre parkoló autóbuszunkig. Ruhát váltottunk, a szálláson forró fürdőt vettük és megállapítottuk: ezen a napon sem lettünk volna szívesebb máshol, mint a szeles, esős és hideg Moldván.
Felejthetetlen élmény volt és találkozunk még, mert a csehek szeretett folyóját 35 fokban és napsütésben is látnunk, eveznünk kell. Ahoj!
Szöveg és fotó: Somogyvári Rita