Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kenus íjász verseny

2019. szeptember 28. szombat

A verseny története

Történt egyszer 2008-ban, hogy Koltai János kollégámmal néhány sörrel
próbáltuk feledtetni egy munkanap fáradalmait. Mindketten egy-egy civil egyesületet irányítottunk és felvetődött, egy közös program szervezésének gondolata. Az ő csapata íjászkodik, a miénk kenuzik. Kipattant az isteni szikra, hogy összevonjuk a két sportágat, és csinálunk egy versenyt.

Nem lévén semmi tapasztalatunk a dologban, nekiláttunk egy próbaversenyt megszervezni, ez lett
a 0. Kenus-Íjász Verseny. 2019-ben már a 11. viadalt rendezzük.

A kenus-íjász verseny alkalmával – a nevéből is adódóan – kenus és íjász,
illetve ezen sportok kombinációjában hat különböző versenyszámban mérik össze az indulók a képességeiket.

Mindenképpen szeretnénk ezt a speciális és saját fejlesztésű versenyt tovább népszerűsíteni.
Az évek folyamán kialakult egy lebonyolítási szisztéma, amely a rendezők és a versenyzők kényelmét is szolgálja.
Egy időrendi tábla alapján minden csapat a számára kijelölt helyszínen jelentkezik a feladatok végrehajtására.

Minden feladat az alapbázisról kiindulva történik.

A csapatoknak nem kell kenukat hozni, mert a versenyzés
egyenlő feltételeinek biztosításához minden csapat ugyanazt a kenut használja, amit a Weking Egyesület biztosít.

Gyere el te is és próbáld ki magad!

Információk és jelentkezés: https://www.weking.hu/kenusijasz/index.html

Részletek

Dátum:
2019. szeptember 28. szombat
Esemény kategória:
Honlap:
https://www.weking.hu/kenusijasz/index.html