(Szubjektív véleménycikk. Hosszú lesz, bocs. De ilyen téli mínuszokban hátha bocsánatos bűn. Ha nem érdekel, görgess. Vitatkoznál vele? Hajrá! A Facebookon a Kajak-Kenu túrázók csoportban megteheted)
Facebook poszt Imre Balázs „tollából”
És tényleg: miért van rá szükség? Akrobatika? Bohóckodás? Magamutogatás? Hogy megspóroljam a 10 méter parthoz úszást?
„Eszkimóra semmi szükség. Nem szoktam borulni.””Itthoni vizeken teljesen felesleges.””Kajakozni kell tudni, nem eszkimózni.””Síkvizen csak bohóckodás. Akkor van értelme, ha durva vizen, megpakolt hajóval, fáradtan is meg tudod csinálni.”
Ilyen, és hasonló véleményeket hallottam. És azt gondolom, mindegyikben van igazság. De azt is gondolom, hogy van némi zavar a fejekben azzal kapcsolatban, milyen tényleges haszna van annak, ha valaki eszkimózni tud. Ezért gondoltam írni erről pár sort, hátha találtok benne érdekes gondolatot. Nézzük először a dolog kevésbé komoly oldalát:
1. Először is, nyilván lehet vele bohóckodni meg menőzni. A bohóckodás részével szoktam is élni, mert szeretek játszani és bolondozni, főleg vízben. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy a menőzéssel még nem éltem, mert hát, mindenkinek van egója, még ha sokszor hajlamosak is vagyunk szerénynek hazudni magunkat…
2. Forró nyári napokon gyorsan és hatékonyan lehűthetjük magunkat. De tényleg. És akkor a komolyabb rész: (Először is, leszögezem, én amatőr, tengeri- ill. túrakajakos szemüvegen keresztül nézem ezt a témát. Tehát nem vagyok vadvizes, nem vagyok versenykajakos stb, azok számomra – csodálattal szemlélt – külön világok, nem tudok és nem is szeretnék az ő fejükkel gondolkodni.)
A legtöbben nyári sportként tekintünk a kajakra. Aminek van egy – mindenki által köztudott és általánosan elfogadott feltétele: az úszni tudás. No akkor itt álljunk meg egy picit és egy pillanatra menjünk vissza pár ezer évet az időben, a kajakozás bölcsőjébe, északra. Képzeljük el az inuit vadászt, aki tanítja a fiát a jéghegyek között és azt mondja neki: „Fiam, majd akkor ülhetsz kajakba, ha nyár lesz. És szeretném látni, hogy a (fürdőgatyádban) szépen kiúszol a jégtábla szélére. Amíg ezt nem látom, nincs semmi vadászat meg rozmár, azonnal vedd le magadról azt a tuillik-ot és húzzál vissza legózni az igludba.”
Ugye érezzük a bökkenőt? Ott bizony a (mi fogalmaink szerint) se nyár nem volt, se semmilyen úszás. Az inuitok nem tudtak úszni! Fagypont körüli hőmérsékletű vízben nem létezik az úszás fogalma (nyilván vannak extrém kivételek, de most nem ez a lényeg). Hidegben, jégtáblák között vadásztak kajakkal, mindenféle úszás tudás nélkül. Hogy merték ezt megtenni? Mi történt volna egy boruláskor?
Na itt jön be az eszkimó forduló.
Kajakos elődeink számára elemi fontosságú volt, mert ez volt a legegyszerűbb, leggyorsabb és legbiztonságosabb módszer arra, hogy egy esetleges borulás esetén – ami az ottani körülmények között nyilván pár perc alatt végzetes lehetett – újra felszínre kerüljenek. És ez ma is így van. Tehát, ha olyan helyeken / helyzetben / módon kajakozol, ahol van esélye annak, hogy borulni fogsz és nincs 10-20 méteren belül, elfogadható hőmérsékletű vízben úszva elérhető part VAGY nem tudsz úszni, akkor mindenképpen
érdemes megtanulnod eszkimózni.
Ha mindez rád nem igaz, mert pl. rendszeresen egy szelíd vízen, partközelben evezel, nyáron, akkor valóban nincs rá szükséged. És akkor menjünk tovább ezen a vonalon. Ha viszont azt látom, hogy valaki ilyen vizekre „optimalizálva” tanul (vagy rosszabb esetben: tanít) eszkimót, az elgondolkodtat. „Eszkimózok, csak egy pillanat, elpakolom a cuccokat a deckről.”” Persze, megcsinálom, csak a biztonság kedvéért, maradjunk partközelben”.„Tudok, csak most nincs rajtam neoprén.” „Mindjárt, csak felveszem az orrcsipeszem.” „Persze, csak nincs minden cuccom vízhatlan zsákban, most nem tesztelném.” A paddle-float-tal végzett „eszkimóról” már nem is beszélve.
Ha az eszkimó tudás célja az, hogy „steril” körülmények között, nyáron, síkvizen, napsütésben, partközelben, a napszemüveg, kulacs elpakolása után tudjunk egyet fordulni, akkor annak tényleg nem sok értelmét látom. Ez nem eszkimó tudás. Ha a gyakorlatban található eszkimó-tudást szeretnénk, akkor nem tudok más célt elképzelni, mint elérni azt a képességet, hogy olyan körülmények között, ahol egy borulásnak valóban reális esélye van (nagy hullám, sodrás, hideg víz, fáradtság, megpakolt hajó vagy akár elvesztett / sérült lapát esetén stb. és legfőképpen: váratlan helyzetben!) képesek legyünk visszajönni a víz alól, méghozzá gyorsan.
És ezt a tudást nem tudjuk csak medencében, csak nyáron, csak üres hajóval stb. megszerezni.
Ehhez gyakorolni kell, tesztelni magunkat, tudatosan belemenve a legkülönfélébb körülmények közé.
Mire jó még az eszkimó? Számomra az eszkimó tudás egy eszköz. Eszköz arra, hogy feszegetni tudjam a határaimat, hogy folyamatosan fejleszthessem a kajakos tudásomat. Mert bizony – saját tapasztalat – hatalmas kapukat nyit meg az az érzés, hogy már nem kell félni a borulástól. Hogy kipróbálhatom, meddig élezhetem a hajót, mert nem számít, borulok-e. (És bizony, borulok is, nem is keveset.) Hogy belemehetek a nagyobb hullámba is. Hogy a hidegebb vízben is meg merem csinálni, mert tudom, hogy csak csobbanok egyet, de nem fogok „úszni”.
Tehát nekem főleg ezt adja az eszkimó. Az igazi tanulás lehetőségét. Akik igazán profi kajakosok, azok már joggal mondják, hogy felesleges, hisz ők a legritkábban borulnak. (Persze azért akkor visszajönnek a víz alól.) Én egy ponton eldöntöttem, hogy elindulok egy tanulási úton. És ahhoz nekem kellett az eszkimó-tudás..
És, mivel még messze az út vége (ha egyáltalán van olyan..), most is kell. Köszönöm, hogy elolvastad. Hajrá, jó pörgést mindenkinek! Jöhetnek a kommentek, pro és kontra, ne kíméljetek a facebookon! „