engem a szüleim hajóban pelenkáztak
Demecs László hajóépítő mesternél jártunk egy beszélgetés erejéig. Interjúnak készült, ám végül egy baráti beszélgetés lett a vége Laci otthonában, Budapesten, egy napos októberi délutánon. Jelenleg új műhelyt tervez, de a hátsó kertben így is pihen egy-két javítandó kenu jobb időkre várva. Demecs hajókat (illetve Demecs „féle” hajókat) nem csak az egész országban, hanem Európa szerte találunk. A 60-as, 70-es években épített művészi kialakítású fa kielboatoktól a máig épített és hazánkban annyira népszerű túrakenukig Laci „belakta” Európa vizeit az általa épített hajókkal.
A hajóépítés egy munka és egy szolgálat is egyaránt. A szolgálat talán a legfontosabb dolog az életben és ezt kizárólag szívvel-lélekkel lehet csinálni…
Laci: …engem a szüleim már a hajóban pelenkáztak. Vízitúrázók voltunk, állandóan a vízparton voltam, 4 éves koromban már Budapest-Mohács túrákat csináltunk a szüleimmel, 5 alkalommal csináltam meg a híres és mára sajnos elfeledett „Nagy-Kört”, nem csoda hát, hogy hajóépítő lett belőlem.
Melyik iskola? Nem sok hajóépítő mester aktív már abból az időből, és Ti nagyjából egy iskolába jártatok.
Laci: Ez így van, ahogy sokan mások én is a MÜM 18-as számú Ipari Tanulóintézetbe jártam és itt tanultam a mesterséget 1967-70 között és valóban sok hajóépítő került ki ebből az iskolából, néhányan még a mai napig építenek.
egy kezemen meg tudom számolni, hányan maradtunk.
Mesélj kicsit az inas évekről, hiszen ezek meghatározóak a szakma tanulásában.
Laci: Elsőként 1967-ben a Parti János féle Sporthajó Egyesülethez, a Lajos utcába kerültem, ami a Dóka Matyi bácsi régi családi műhelye volt, de privatizálták. Ő átkerült művezetőnek a Nánási úti (Fojt féle műhely, később ezt is államosították) hajóépítő műhelybe, ahová én is átkerültem 1968-ban. Itt kielboatokat tanultam, volt egy nagyon jó mesterem Tarnóczai Zoltán. Ez volt az utolsó hullám, amikor még kielboatokat építettek Magyarországra és külföldre egyaránt. Számtalan hajót építettünk Hollandiába, ahol úri „csónakázásra” használták őket, elegáns hölgyek és urak, ezért a minősége sem lehetett akármilyen. Mahagóniból és fenyőfából készült egypárevezős „úrhölgy” hajók voltak ezek, kiteljesedett tölcséres végű hajók voltak ezek. Aztán ez a műhely is megszűnt, megépült a Nagyvárad utcában egy nagy beton műhely.
amihez emberi kéz, ész és szív kell, abban mi Magyarok jók vagyunk…
Egyből átkerültél oda?
Laci: A műhelyt ’73 (’74)-ben avattuk fel, de én közben katona voltam, azzal elment két és fél év az életemből, de már a beton műhelyben mentem vissza dolgozni. Ekkorra már senkinek nem kellett kielboat, ’74-’75-ben már regattákat csináltunk. Szkiffeket, dublókat, négyeseket, nyolcasokat, evbezőket. Abban az időben elláttuk az egész Magyar evezős sportot hajókkal. Akkoriban nehéz volt külföldről hajót vásárolni, spéci, jó minőségű hajókat gyártottak pl. Rostock-ban, jó anyagból, fejlett technológiával. Ezzel mi nem tudtunk versenyezni. Amihez emberi kéz, ész és szív kell, abban mi Magyarok nagyon jók vagyunk, a technológia – akkor sem – volt az erősségünk.
Ekkorra megszűnt az anyag utánpótlásunk is. Megváltozott a helyzet a Románokkal, dollárért adták volna csak a fát, a mahagónit, okumét, stb., nekünk nem volt dollárunk természetesen. A orosz és ukrán lápi fenyők minősége pedig meg sem közelítette azt a szintet, amire nekünk szükségünk volt.
Ekkor kezdett már teret hódítani a műanyag, komoly technológiai fejlődésen ment keresztül ez az ágazat. A beton műhely lefeleződött ekkorra, az egyik fele csak műanyag, a másik csak fa hajókat csinált. A fás részleg is kezdett már ellaposodni, mert az általunk gyártott hajók minősége nem volt megfelelő – inkább külföldről vették ezeket. Ez lehet, hogy tényleg így is volt. Manufaktúrás eszközökkel dolgoztunk, olyan anyagból, ami volt és ahogy említettem ez nem versenyképes külfölddel. A túraeszközökben, lapátokban jók vagyunk, de egy versenyképes technológiai beruházás akkora összeg, amit egy magánember nem tud megfinanszírozni, központi akarat pedig nincs erre.
Mi lett ezután? ha itt elhalt a fás vonal, hova tovább?
Laci: Én mindig fás voltam, ragaszkodtam ehhez, ám ezek a műhelyek megszűntek. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek egyesületekhez. Elsőként elkerültem a Fradiba, a Latorca utcába, ahol a Fradi evezős műhelye működött a Wildburg Gabi féle kajak műhely mellett. Itt nagyon sokan voltunk, így „továbbálltam” az MTK-hoz a Soroksári-Dunára. Itt egyedül voltam ugyan, de nem volt műhely, így kerültem a Vasashoz. A Vasasnál megtaláltam a helyem, krém csapat volt, jó volt a társaság, jó edzőkkel, sikeres sportolókkal. Vadonat új műhely volt, új gépekkel, szerettek a versenyzők, az edzők és sikerült elérnem, hogy gyártsunk új hajókat is. Itt dolgoztam egészen 1980-ig.
Ezek szerint ez volt az aranykorszak?
Laci: Akár így is mondhatnánk, de sajnos semmi jó nem tart örökké. Az akkori politikai berendezkedés miatt voltak egyenlők és egyenlőbbek. A pártba nem akartam belépni, munkám minőségét és az érte járó elismerést a politikai hozzáállásommal próbálták egy kalapba venni, amit nehezen viseltem, így eljöttem onnan. Ez után lettem „maszek”, ahogy azt akkoriban már mondták.
Könnyű volt elindulnod? Hol kezdted a „maszek” pályafutásod.
Laci: A tudás, elképzelések megvoltak, újba kezdeni, főleg abban a világban nem volt egyszerű, de úgy gondoltam, hogy ha az előző helyemen nem becsülnek meg, akkor majd én megbecsülöm saját magam. Így lett, hogy a 1980-ban az akkori Vörös Zászló csónakházban, (később Kócsag) a régi Csónaképító KTSZ otthagyott telephelyén elkezdtem a „civil” pályafutásomat. Ez a Római Part 21. sz alatt volt. Ez egy tradicionális hajóépítő hely volt, eredetileg a ‘H Kovács’-ék csinálták, akik fa motorcsónakokat gyártottak.
Itt és ekkor kezdődött a híres Demecs-kenu történelem?
Laci: Nem. Az első kenu megrendelésem 1990-ben talált meg, abonyi testnevelő tanárok képében, akik 10 db kenut és 40 db evezőlapátot szerettek volna vásárolni tőlem. A mai napig nem tudom, hogyan találtak meg pont engem, akkor pedig nem kérdeztem őket. Itt kezdődött minden.
Ezek szerint Abonyban vannak az első Demecs-kenuk.
Laci: Nem teljesen! Az azok a kenuk még egy másik kenu mintája alapján készültek – a Wilburg Gábor kenumintája alapján csináltam Őket, Csepeli Laci (ő is hajóépítő) barátom kenujáról levéve a mintát. Addig egy árva kenut nem csináltam sosem, használni használtam ugyan vízitúrákon műanyag hajót, de nem építettem. Nem ijedtem meg a feladattól.
A lapátokat is Te csináltad?
Laci: Ez természetes, hisz egy fahajó építő lapátot is tud készíteni. A hajó és a lapát együtt jár, furcsa is lenne, ha nem tudnék lapátot építeni a saját hajómhoz.
Hogyan jött a Te kenu formád?
Laci: Nagyon sokat túrázom, túráztam mindig is. Hol ilyen, hol olyan hajóval. Elvittem kipróbálni egy kenut, amit építettem és kerestem a hibáit. Megvolt a hiba és hozzányúltam. Hozzá mertem nyúlni jól „megszokott” hajóformákhoz, nem csak ahol látszik, tehát a vízvonal felett, hanem alatta is. Szép lassan kialakult a mai forma. Az 5,85 m hosszú 4 személyes kenu (kisnégyes) nem alkalmas 4 átlagos ember kényelmes túrázására, ezért a hosszán is változtattam, így született az ún. „komfort” négyes, a 6,20-as hosszával, 2002-ben. Ez nagy sikert aratott, a túráztatók csak ezt veszik, gyors, stabil hajó, jól evezhető és biztonságos, akár 4 emberrel is – meg akár egy kutyával.
Hetes túrakenukat is nagy számban gyártasz. Ez hogy jött?
Laci: Nőtt a család, nőttek a gyerekek, nem tudtunk még egy komfort négyesben sem kényelmesen túrázni. Így lett az olyan annyira közkedvelt Demecs hetes kenu, köszönhetően a családom számosságának…egy 7.40m hosszú, 1m 5 cm széles kenu született ez által.
A hajóépítőnek hajót kell építenie.
A kenuformádat sokfelé látni, „másoltan”, nem Demecs felségjelzés alatt. Mit gondolsz Te erről?
Laci: Nem ezzel van a baj. A baj azokkal a gyártókkal van, akik nem hajót, hanem műanyag termékeket gyártanak, aminek hol kenu, hol csúszda, hol medence formája van. Egy hajóépítőnek ez nem megengedhető. Ezért lehet kenu s kenu között különbség és ezért jobban haragszom, mint azért, ha az én kenum formáját használják mások is. Számomra a hajóépítés, újítás az küldetés. Pénz az kell hozzá, egy kenusablon drága, de ennél is fontosabb az, hogy új dolgot csinál az ember és az mindenen felül, szível-lélekkel kell csinálnia. Mindegy milyen anyagból készül, a végén hajónak kell megszületnie, nem hajó formájú terméket.
Összesen hány hajót építettél életedben?
Laci (gondolkodik majd nevet): fogalmam sincs…
Túrázni szoktál egyébként? Jut – jutott rá időd?
Laci: Természetesen. Kedvenc túraútvonalam egyike a Mosonmagyaróvár – Budapest túra, természetesen saját hajóban és egyedül. Ez nekem olyan, mint amikor egy lemerült telefonra rádugják a töltőt. De, amint említettem is, gyermekkoromban sokat jártunk mindenfelé szüleimmel, így gyakorlatilag az ország szinte összes vízén túráztam már. Sosem felejtem, amikor Bajáig eveztünk és utána visszafelé a kofahajókkal jöttünk, amik nem csak minket, hanem hajóinkat is felhozták a Dunán, Budapestig, az akkori vásárcsarnokig. Egész éjjel ment a hajó, hogy reggelre a délről érkező kofaasszonyok és kofák a vásárcsarnokban lehessenek. Nekünk pedig ez igencsak kapóra jött! Sajnos ma már nincs ilyen.
Mik a terveid a jövőre vonatkozóan?
Laci: Nagyon sok tervem van. Mostanában kicsit többet betegeskedtem a kelleténél, így volt időm gondolkodni. Új hajókon, kenukon, kajakokon, lapátokon és még sok mindenen, ami legyen meglepetés. Hamarosan munkába állok és a gyerekekkel együtt fogom csinálni és míg tehetem, ott akarok lenni a műhelyben. Egyszer kérdezték tőlem, hogy mennyi garancia van a hajóimra. A válaszom az volt:
ameddig élek, az elég lesz?
Lacibácsi. Minden vízenjáró kedvéért még jó sokáig legyél ott!Egy
Az interjú szervezéséért hálás köszönetem Pozsonyi Gabinak, akinek természetesen van egy Demecs kenuja.
készítette: h.
végezetül egy kis videó a youtube-ról