Baja, 2022/10/29

Újabb bakancslistás élménybeszámolót szeretnék megosztani veletek, ezúttal az őszi Gemencből. A Nagy Rezéti-kör 33 fkm-es vízitúra útvonal, ami páratlan emlékeknek ad otthont, októberben főleg.

A tervezésnél ajánlott figyelembe venni az időjárást (évszakot), vízállást és azt, hogy mennyi időt szánunk a túrára. Nekünk 15 °C, ködös időjárás jutott a 160 cm-es vízállás mellett. Az egész napunkat erre a „combos” programra szántuk. Az eredeti terv szerint Érsekcsanádról csorogtunk volna le kajakokkal a Dunán, aztán jobbra át a Vén-Dunára (megkerülve a Koppány-szigetet), majd nagy Duna ismételten, onnan pedig a Rezéti-Holt-Dunán végig, a Veránka-szigetet körülölelve ismét Érsekcsanád. A nagy köd- kis látótávolság kombó miatt, viszont újra kellett terveznünk, ezért az indulás helyszínéül  a Bárka Pihenőház bizonyult a legideálisabbnak. A könnyebb szemléltetés miatt egy térképet is készítettem:

Nagy Rezéti-kör

Reggel fél 10-kor már vízen voltunk a kenunkkal (végül a kajakok helyett emellett döntöttünk). Nem láttuk értelmét, hogy várjunk a köd felszállásával. Jól tettük. Dél körül kezdett el tényleg oszlani a felhő.

Köd előttem… (Fotó: Somogyvári Máté)

A 160 cm-es vízállás éppen átevezhetővé teszi a Vén-Dunát. A homokzátonyok mellett, szinte végig láthatóvá vált a meder alja.

Séta „gyanús” vízállás

A kőzáráson való átkelésnél sem kellett trükköznünk, de a 20 cm-rel kisebb víz már „fájt” volna a hajónk aljának.

Áthaladásnál elég egy ügyes kormányos

Emberi időben értünk ki a nagy Dunára, ahol a látótávolság nem haladta meg az 50 métert. Végig a jobb part mellett eveztünk északra. Ezen a szakaszon jobban kellett húznunk, de összességében nem volt lehetetlen küldetés. Fél 12-kor elértük a Rezéti-ág déli bejáróját.

Rezéti-Holt-Duna déli bejárója

Innen egy órányi evezés után kikötöttünk a gemenci kisvasút Nyárilegelő megállójánál.

Nyárilegelő (utolsó megálló az északi bejáróig)

Jó volt szusszanni egyet, kinyújtózni. Szendvicsek, kávé „bevételezve”, de nem maradt el a csoki és a forró tea sem. Meglepetésünkre befutott a Rezét gőzös is – persze, hogy fotók és integetések mellett.

Ha Gemenc, akkor Rezét

Ránéztünk mobilunk HuMap alkalmazására, gyors számítás: ezen a helyen legfeljebb fél órát tudunk időzni és evezés van tovább. A Rezéti-Holt-Duna további része ismeretlen volt számunkra, itt még nem jártunk. A nevének „Holt” jelzője nem fedi a valóságot, nem holtág, hanem a Duna egyik jobb oldali mellékága, pontosan úgy, mint a Vén-Duna. Mindkettő egészen az 1800-as évek végéig a Duna fő ága volt, a folyószabályozás után váltak mellékletté. Reméltük, hogy a Rezéti-ág a mi vízállásunknál is evezhető, hiszen a medret a Duna-Dráva Nemzeti Park 2014-ben kikotortatta („élőhely-revitalizációs program”). Nem volt gond a továbbhaladással. Az októberi természet gyönyörű, a felszálló köd pedig olyan hangulatot varázsol, amit nehéz szavakkal leírni.

Rezéti-Holt-Duna

A fokozottan védett természeti területen – egészen az ág északi bejárójáig – csak vészhelyzet esetén szabad kikötni. Talán ez az érintetlen környezet adja a táj páratlan hangulatát, az igazi gemenci feelinget.

Kora délután járt az idő, amikor egy-másfél órára előbukkant a nap is. Jólesett. Lassítottunk kicsit az evezéssel. Előttünk 40-50 méterrel szarvasrudli haladt át a Gemecből a Veránka-szigetre. Nem mindennapi élmény volt, az biztos! Az ágban balra két kisebb csatornát is láttunk, amelyik kőhíddal ellátott, az a Decsi-Nagy-Holt-Dunához ad átjárást magasabb vízállásnál.

Csatorna a Decsi-Nagy-Holt-Duna felé

A Rezéti-ág kb. 14 fkm hosszú. Délután három óra után értük el az északi bejáróját.

Északi bejáró (1488), szemben Érsekcsanáddal

Kint a nagy Dunán folytattuk az utunkat, de most már együtt a sodrással. A levegő tovább hűlt és a köd ismét leereszkedni látszott. Kb. öt fkm-t kellett eveznünk a Vén-Duna északi bejárójáig, de előtte tettünk még egy kis pihenőt és teaszünetet az egyik homokzátonyon.

Nyújtózás és forró tea

Lassan elhagytuk a Rezéti-ág déli bejáróját. Csak néhány ladikból vadászó horgásszal találkoztunk, de a víz nyugodt és szelíd volt.

Köd leszállóban

Fél öt után kanyarodtunk be a Vén-Duna északi bejárójára. Áthaladtunk a kőzáráson, onnan kenuval séta a sekély mederben (neoprén csizma tesztelve). Éppen napnyugta előtt, fél hat körül kötöttünk ki a Bárkánál.

A fotóink annyira jól sikerültek, hogy történetünk „színezése” nélkül is pontosan érezhetitek, milyen hangulatú volt a túránk 🙂.

Szeretnék néhány infót, jó tanácsot adni az őszi vízitúrák idejére. Remélem, hasznát veszitek!

  • Túránk folyamkilométerekben: Vén-Duna 5 fkm, nagy Duna kb. 2 fkm (1483-1485), Rezéti-Holt-Duna kb. 14 fkm, nagy Duna kb. 5 fkm (1488-1483), Vén-Duna 5 fkm. Ergo: kb. 22 fkm „hegymenetben”.
  • Nincs hideg idő, csak rosszul felöltözött túrázó. A minimum 5 mm-es neoprén csizma és neoprén zokni kötelező elem – nem tudni, mikor kell vízbe lépni. Akinek a költségvetése is engedi: szárazruha (nem száraz ruha). Csizma, melles csizma, ezen a túrán is TILOS! Borulásnál mindkettő ÉLETVESZÉLYES!
  • Forró tea, sapka, kesztyű és a csősál sokat segít, ahogy a habszivacs ülőpárna is.
  • Az útvonal tervezése alapos legyen! Járjunk utána, hogy milyen vízállásnál, melyik terület evezhető! A Gemenc több vize csak 450-470 cm-es vízállás felett lapátolható, pl. a Gemenci-Holt-Duna (Grébec-holtág), a Móric-Duna, a Szeremlei-Holt-Duna és a Cserta-Duna is.
  • A nappalok rövidülnek. Tegnap még éppen világosban landoltunk, ma pedig már fél ötkor sötétedett. Természetesen van éjszakai evezés is, de az másfajta felkészülést igényel.
  • Október a legszebb hónap – több szempontól is – és vízitúrázóként nagy kár lenne kihagyni. Minden, amit ad, az úgy gyönyörű, ahogy van: a köd, a színek, a csend, a természetes melankólia. Ez egy másik út. Magunkhoz is.