Helyszínek és versenykiírás ’24

2024-ben 5 helyszínen kerül megrendezésre az Országos Vízitúra Bajnokság. A már jól megszokott helyszínek között egy új vízterület található, a Szarvasi Holt-Körös.

Versenyszabályzat ’24

Az Országos Vízitúra Bajnokság versenyszabályzata és pontrendszere

A Magyar Vízitúra Bajnokság Magyarország legnagyobb és legnépszerűbb országos méretű amatőr vízitúrás versenysorozata. A bajokság a 90-es években indult egy civil  kezdeményezés részeként és töretlenül halad a maga útján a napjainkban is. Közel 3 évtizede a Szigetközben, Dunakilitin illetve a Körösökön, Szarvason indultak el az amatőr vízitúrás versenyek, melyek száma az évek során nőtt, néhány éve már több rendezvény mondhatta el magáról, hogy a 20 évfordulóját ünnepli.

A kezdetek…

A több fordulóból álló rendezvénysorozat átível az egész országon és a hazai folyóink és tavaink nagy részét érinti, elősegítve ezzel az adott régió vízi életének fejlődését. Az egyik „ős” alapító ( Felső-Szigetközi Szabadidő és Vízi Sport Egyesület) által több mint egy évtizede minden évben Dunakilitin, a Vadvíz Kempingben megrendezett Szigetköz Maraton például már nemzetközivé nőtte ki magát, így a bajnokság híre mára egész Európát bejárta.

A Szigetköz mellett több olyan fordulója is van a versenynek, amely mondhatni „zarándokhellyé” vált a versenyzők között, így közel egy évtizede oda is eljutnak a túrázók, ilyen a Körösökön a  szanazugi „Szana Maraton”.

A 2010-es években a versenysorozat rendkívül megerősödött, a Rába és a Ráckevei-Soroksári Duna belépésével hatalmas fejlődésnek indult. Az ottani egyesületek szervezőinek önkéntes összefogásának köszönhetően 2012-ben már közel 1000! versenyző indult a fordulókon, és rendkívüli módon megnőtt a média érdeklődése a rendezvény iránt.

A versenysorozat fő támogatói voltak: MKKSZ, Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség, Tiszta Formák Alapítvány.

2023-tól ismét civil kezekben a rendezvénysorozat, a régi nevét viseli: Országos Vízitúra Bajnokság

Hírek és archívum a Vízitúra Bajnokság életéből

X. Országos Magyar Túrabajnokság, II. forduló – Szanazug

egy nem hivatalos beszámoló... (a képek a weking.hu -ról származnak) Fáradtan csordogált a Kettős-Körös az alatt a majdnem 50 hajóegység ...

7 Sziget Kenumaraton beszámoló – UPDATE

Érkeztek képek is: 1. album: https://20110514kklmaraton.kkldse.fotoalbum.hu/?pageid=0 2. album: https://picasaweb.google.com/102519101531074820942/7KenuMaratonKiskunlachaza# Íme a hivatalos versenybeszámoló: Ismét kezdetét vette a száguldó cirkusz, csak éppen ...

Túrabajnokság I. forduló – eredmények

A 7 Sziget Kenumaraton, Kiskunlacháza, X. Magyar Túrabajnokság eredmények túra kategóriák Férfi kenu 2. I. Tóth János - Pataki András: ...

Kiskunlacháza – Le a kalappal!

2011 május 14.-én reggel 10 órakor 93 kajak és kenu várkozott feszülten arra, hogy elindítsák a X. Magyar Vízitúra Bajnokság ...

Túrabajnokság versenykiírás – Tiszafüred

Kedves érdeklődők! Az alábbi linken olvashatjátok a 2011-es X. Magyar Vízitúrabajnokság tiszafüredi fordulójának részleteit: https://www.magyar-vizitura.hu/?page_id=833 Időpont és helyszín: 2011 június ...

2011 Túrabajnokság I. forduló – Kiskunlacháza

A "Túrabajnokság" menüben már elérhető a Magyar Vízitúrabajnokság I. fordulójának leírása! Link:  https://www.magyar-vizitura.hu/?page_id=789 ...

2011-es Magyar Túrabajnokság időpontjai

Kedves Érdeklődők! Rövid hír: megvannak a 2011-es Magyar Túrabajnokság időpontjai! Május 14. Kiskunlacháza (Duna) Június 4-5. Szanazug (Fekete, Fehér és ...

Miklós kupa kajak-kenu túra verseny

Kedves vízisport barátok! Szeretettel meghívunk mindenkit az idén is megtartandó Miklós kupa kajak-kenu túra versenyre, ami egyben a 2010-es országos ...