Szeretném megosztani Veled a dunai nomád túránk élményeit, tapasztalatait. Segíteni Neked abban, ha barátaiddal Te is valami hasonlóban utaznál, mert megéri. Még akkor is, ha nem minden pillanatban gondoltuk ugyanígy.

Írta: Somogyvári Rita

Jó pár folyót „megeveztünk” már itthon (pl. Dráva, Mura, Rezéti-Holt-Duna, Mosoni-Duna, szigetközi ágrendszer, Kis-Duna, Garam, Ipoly, Szentendrei-Duna, Soroksári-Duna, Felső-Tisza), de ez a túra – a mi Le’Evező túránk – a No.1. Ez az út tud valamit, amit más nem.

Négyen vágtunk neki az útnak. Henrik barátom, aki több mint huszonöt éve szeli a vizeket. Gábor barátom, aki maga a megtestesült nyugalom és segítőkészség. Máté fiam és jómagam, akik tíz éve vagyunk lelkes vízitúrázók. Gyorsan eldőlt a vízzel való kapcsolatunk: szerelem lett belőle és ezzel együtt minden. Szenvedély, energia, lendület, holtpontok, no és persze az a tisztelet, ami nem feledteti velünk: „[…] Azért a víz az úr!”

Útra készen

2022. július 18-án indultunk az ásványrárói Part Camping kikötőjéből egy kenuval és egy rafttal. Ez utóbbi a B terv része volt. Gyorsan bebizonyosodott a gyakorlatban is, hogy a raft bizony nem barátja a sík vizeknek.

Kedves Olvasóm! Tehát, ha a garázsodban van egy összehajtogatott raft a legfelső polcon és szeretnéd leporolni, bevetni a Dunán, kérlek, ne tedd! Ha, csak nem akarod, hogy halálhörgés, siralom kísérje az utad.

No, tehát vízen a két hajó, megkezdődött a kaland! Az ásványrárói torkolati fenékküszöbnél megejtettük az első és egyben utolsó átemelést, ami annyi tesz: cuccosok kipakolása a járművekből, séta velük a szigetközi Öreg-Dunáig, ahol ugyanezek visszapakolása és irány a „nagy” Duna. Kezünk ügyében minden, ami kellhet: hajóút-kitűzési terv térképe, maxra töltött adó-vevők és pár apróság (naptej, nasi, víz). Egész hétre kánikulát jósolt a meteorológia, jelentősebb éjszakai lehűlések nélkül – tehát mindenre készülnünk kellett. 

Az első napon Gönyű (1791) volt a végcél, bemelegítő 25 folyamkilométerrel. Extrém alacsony vízállás jutott a túránk hetére (Gönyűnél 0 cm, Nagybajcsnál 50 cm), ezzel a Duna sajátosa arcát is megmutatta: homokzátonyok sokasága, változó folyási sebesség izgalma. Mindezekkel együtt a hajózási meder is szűkült, ami jó okot adott arra, hogy éberek legyünk. Bár, az uszályok többségét az alacsony vízállás miatt leállították, a folyami szállodahajók a maguk 140 méter hosszukkal és kétezer tonnás súlyukkal, bizony közlekedtek.

Ennél a pontnál ajánlanám jó szívvel a kitűzési tervek előzetes tanulmányozását. Minden területileg illetékes vízügyi igazgatóság oldalán megtalálhatóak. Hajózási jelek felsorolásával indul a dokumentum, ahol bizony szembesülünk azzal, hogy a hidak oldalára kitűzött piros-fehér-piros csíkos téglalap nem az osztrák határátkelőt jelzi, hanem a tilos áthaladást. Viszont a csúcsára állított sárga színű négyzet nagyon hasonlít a közutak főútvonalához, ami a vízen a hidak alatti ajánlott átjárót jelöli. A kitűzési tervben láthatjuk a Duna hidakat is, amik a pillérek száma és elhelyezkedése miatt lehetnek érdekesek. No, és a vízen elhelyezkedő jelzőbóják! Nem mindegy, hogy piros vagy zöld.

Hasznos kis elkalandozásom után elhagytuk a medvei hidat, Nagybajcsot, a Kolera-szigetet, amikor megérkeztünk Gönyűre. A Gödör Büfében frissítettük fel magunkat, ami közvetlenül a part mellett található, saját stéggel. Itt a legegyszerűbb kikötni, ezért mi pár száz méterrel lejjebb tettük mindezt.

Ha időnk engedte volna, valószínűleg beiktatjuk a nagybajcsi kiskocsmát is, ami igazi kockás asztalterítős hangulat és a korábbi túráinkról kellemes emlék, de – fiamat idézve – „háborúban nincs vasárnap”. Tempózni kellett. A büfétől kb. 500 méterre, a Duna bal partján vertünk tábort, itt töltöttük az éjszakát. Hajók partra, paprikás krumpli, sátorállítás, ember sehol. Ideális. Henrik pecázott – mondjuk, hogy fogott is halat. Altató nem kellett, vacsi és egy kis beszélgetés után beestünk a sátrakba.

A kedd reggeli indulás előtt Gábor tojásrántottát készített, kalória kipipálva. Ránéztünk a térképre is, cél Dunaalmás (1752), ami alsóhangon 39 fmk. A térképen beazonosítottuk a sarkantyúkat, a lapos és magasabb partokat. Megterveztük a kikötési helyeket is. Terveztük, mert a raft és a gyakorlat gyorsan átírta azt. A Duna csordogált alattunk, a szállodahajókat Szlovákia és Magyarország között cikkcakkban kerülgettük. Igazi logisztika volt – jó értelemben. A tervezett 39 fkm pedig csak nőtt és nőtt. Többször megálltunk mártózni a vízben, szusszanni és erőt gyűjteni. A Nagy-Erebe sziget is egy ilyen pihenőpont volt. A tervezettnél később értünk Komáromba, ahol a parton maradtam, amíg a fiúk bevásároltak.

A gyönyörű Monostori híd előtt szálltunk partra, a magyar oldalon. Valahogy elfelejtettük, hogy a vasúti összekötő híd és az Erzsébet híd után közvetlenül egy nagyobb bevásárlóközpont is van. Egyszerűbb lett volna itt landolni. No, sebaj! Beszerzésre került a vacsora alapanyaga, folytattuk az utat. Eltűntek a vízről a korábban Komáromnál pihenő uszályok, szabad volt a folyó. Eleveztünk Szőny mellett, de ekkor már nehezen fogtam az evezőt. A bal tenyerem vízhólyagoktól éktelenkedett, kapitányom türelme is egyre fogyott.

Valami vágyott wellness-t emlegetett és voltak a mondataiban nyomdafestéket nem tűrő szavak is.

Az én számat hasonlóak hagyták el, de – mentségemre szóljon – gondolkodni már nem nagyon tudtam. Gábor és Mátém türelmesen csorogtak mellettünk, hagyták, hogy mondjuk, amit ilyenkor kell. Este 7 óra után Almásfüzitő érintésével értünk Dunaalmásra. Jobb part kiköt, parti kocsma zárva. Tarhonyás lecsó beizzítva, sátrak a helyükön. A szúnyogok jó fejek, nem bántanak. Én viszont kérem vissza a vajúdási fájdalmaim! 😃Vacsora után egy kis fröccsözés és gyors alvás. 

Gábor tarhonyás lecsója

Újra reggel van. Hajnali 5-kor arra ébredtem, hogy az éjszaka masszív ajakfeltöltésen estem keresztül. Igen, megégett előző nap a szám (itt felelőtlen voltam a prevenciót illetően). Ebből is tanultam, meg ugye kellemetlen, amikor az ember szájából azért folyik ki a gyümölcslé, mert nem tudja azt összezárni. Az aloe vera csökkentette a duzzanatot és a fájdalmat is. Reggelit vettünk a településen, a kisbolt kb. 5 percnyi járásra volt a sátorhelyünktől. Reggeli kávé, szalonna, kolbász és kezdődött a napunk „ingujj feltűrős” része. 

Pirkadat

A harmadik napon Esztergom (1718) volt a cél, a kikötés helyében sokáig bizonytalanul. Dunaalmás után elhagytuk Neszmélyt. A korábban annyira kedvelt szlovák dunamocsi csárda kikötőjéről is lemondtunk, mivel néhány nappal korábban porig égett. Viszont a vízen gyorsabban haladtunk a rafttal, de nem a csapásszámunknak köszönhetően. Kedvezett a minimális hátszél. Süttőnél semmi szépet nem találtunk a parton, így folytattuk az evezést Lábatlanig. Itt a Kajak-Kenu Pont kikötőjét érdemes megcélozni (mi nem ezt tettük), ahonnan kb. 10 perces séta visz a legközelebbi boltig. A helyi kiskocsmát sajnos itt is felszámolták, innen is tudhatjuk, hogy nagy a baj. Szerettük itt begyűjteni az infókat és beszélgetés közben megtudni a helyi érdekességeket. Megvolt a hangulata ezeknek az időszakoknak is.

Merre az előre?

Nyergesújfalu, Táti-sziget és az egyenesben már az Eszergomi Bazilika látképe. Ez utóbbi távolsága nagyon csalóka, mert hosszú folyamkilométerek vezettek még a pihenőig. A Duna alacsony vízállása miatt nem tudtunk beevezni a Prímási-mellékágba, ahol egy kemping feljáróját találtuk volna. Henrik megkért, hogy keressek neki valamit a digitális térképen, de nem sikerült. Szerinte nem tudok tájékozódni, szerintem nem tud információt átadni. Itt volt egy kissé hangosabb szóváltásunk, de végül sikerült kikötni az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének kempingjében. Mókás volt a landolás, mert a sólya alja nem érte el a vízszintet. Azaz: hajókból kipakolás, cipekedés a kempingbe. 50 méter volt a kemping távolsága a parttól, amiért nagyon hálásak voltunk. Tusolás (meleg vízzel), sátorállítás és irány Esztergom belvárosi élete. Húsz percnyi séta után éttermek sokasága várt ránk. Sikerült olyan helyen asztalt találni, ami dress code vonatkozásában a legtávolabb állt tőlünk. 

Esztergomi sólya

A negyedik nap reggele „szokásosan” indult. A Mária Valéria híd alatti utasszállítókat ügyesen megkerültük és célba vettük a Szentendrei-sziget spiccét (1692). Térkép előkészítve, sarkantyúk kikerülve és megállj a Helemba-szigetnél. Gyönyörű a táj, a fáradtságunk, mintha alábbhagyott volna. Fürdőzés, fotózás, egy kis szusszanás. Bal parton a Börzsöny vonulatai kezdődtek, jobb oldalon a Pilis magasodott. Szűkült a meder, gyorsult a folyó, így keletkezett egy kis plusz időnk.

Lángosozás a szobi révnél

A szobi révnél lángosoztunk, a zebegényi partok alatt fröccsöztünk és a nagymarosi kikötőben hekkeztünk. Miközben a visegrádi várban gyönyörködtünk, átbeszéltük, hogy fogunk kikötni a spiccen. Aki még soha nem ült kézi hajtású vízi járműben, nehezen értheti, miért okoz komoly kihívást a motorcsónakok között evezni és merőlegesen ráállni négy különböző irányból érkező hullámra. Megtanultuk ezt is. A szigetcsúcstól délre kötöttünk ki, kb. 500 méterre. Lapos part, szolid szúnyoginvázió. Hajók partra, sátorállítás és irány a kisoroszi büfé. Jó hideg sörrel búcsúztattuk a napot, de vacsorázni már nem volt igény.

Július 22-én (pénteken) nagyon laza 16 fkm-ünk maradt a Szentendrei-Dunaágban. Dunabogdánynál összekapaszkodtunk a hajókkal, átadtuk magunkat a folyónak. Csend volt és nyugalom. Elpilledtünk. Tahitótfalun, a jobb hídpillér lábánál parkoltunk és besétáltunk a helyi szabadtéri kocsmáig, ahol hamisíthatatlan, jéghideg dinnyelevet ittunk. Visszaszálltunk hajóinkba és egy nagyobb kőhajításnyi távolságra elértük a végcélt, Leányfalut. Itt hajók kipakolása, kiemelése, lemosása. Raft könnyezve kitisztítva és elpakolva. Kenu az autóm tetejére, mindenünk a csomagtartóba, transzfer Ásványráróra. 

Megjártuk. A szó legnemesebb értelmében véve. Tanultunk, tapasztaltunk – magunkról is. A természet segít megismerni saját emberi természetünket is.

Köszönet Henriknek a tanításért, Gábornak a mennyei bográcsosokért. Mátémnak pedig köszönet, hogy engedte, hogy ez az életforma a részévé váljon. Mi vár6 ránk? Tekintettel arra, hogy már négyszer jártuk be a Duna felső-magyarországi szakaszát, jövőre beújítunk: Dunaújváros (1580) vagy valamivel északabbra– Mohács (1447) a cél.