2023/09/03 Szeremlei-Holt-Duna (cca. 30 fkm)
Az idei nyár sok mindent adott a Dunának: volt tikkasztó forróság minimál vízszint mellett és voltak olyan árhullámok is, amiktől a holtágak kicsit fellélegezhettek. A mostani, talán utolsó 2023-as magasvíz-evezésünk is ilyen volt. 600 cm-es bajai víznél jártuk be azokat a déli ágakat, amik ilyenkor utat engednek a kalandvágyó túrázóknak.
Délelőtt 10 órakor startoltunk a bajai Bárka Pihenőháztól (1481 fkm), Barkuti Balázs túratársammal. Ő az a számomra is hiteles ember, aki a Gemencről valóban mindent tud, legyen az állatvilág, növényzet, vízállás vagy bármi más. A folyamkilométerek csak úgy folytak és fogytak, én pedig igyekeztem a lehető legtöbb mindent memorizálni Balázs gondolataiból. A 1478-as fkm alatt jobbra eveztünk a Móric-Dunára, ahol meglátogattuk a Pörbölyi Titánt is. Innen a Simon-Dunára vitt a vizünk. Tavasszal már jártam erre egyedül, de akkor nem voltam elég ügyes és nem találtam a bejáratot. Most sikerült. Eleveztünk az ág végéig, ahol csak a csendet és a szarvasbikák bőgését hallottuk. Nyugalom és a béke. Ha nem tudnám, hogy már tudatosan keresem ezt az élményt, azt biztosan érezném, hogy valami hiányzik az életemből.
A Simon-Duna után rákanyarodtunk a Hágli-Dunára és kicsorogtunk a főágba (1473 fkm). Innen északra vettük az irányt, mivel a másik oldalon a Kádár-Duna északi bejárója volt a cél. A 600-as víz most nem volt veszélyes, mert szinte szélcsendben eveztünk. A sodrással persze számolnunk kellett, ezért az 1474-es fkm-nél lévő homokdűnénél megpihentünk és sétáltunk egy rövidet. A Duna déli területeinél ez az egyetlen pont, ahol ekkora víznél homokzátonyt találunk (vadmentő dombnak sem utolsó). Pihegés után áteveztünk a bal partra, innen kanyarodtunk be a Kádár-Dunára – levágva ezzel egy erős bal kanyart, ami hajózóút is egyben. Itt nem szeretünk evezni. A „Kádár” közepén lévő kőgátnál teljes szélességében folyt a víz, különösebb technikát nem igényelt az áthaladás. A déli torkolat után megcéloztuk a 1469-es fkm-t, ami a Szeremlei-Holt-Duna (Sugovica) egyetlen bejárata. Igazi holtágról beszélünk, hiszen csak a Duna táplálja, de csak a jobb napokon. A 600-as víz is csak ideig-óráig elég az ágnak. Bezubog a kőgáton keresztül, táplálja a medret, a növényzetet. Utána elpárolog, beszívja a talaj és marad az elhalt növényzetből álló dús „lekvár”, az evezhetetlen, iszapos terület. Tudatosan terveztük a túránkat erre a napra, mert gyanítottuk, ha valamikor sikerülhet evezni a Szeremlein, akkor az most lehet. Azt viszont nem tudtuk, hogy a jó néhány órás 600-as víz mire elég és nem tudhattuk, hogy meddig töltötte fel a medret. Vakon vágtunk neki a 10 km hosszú ágnak és minden leevezett méterért hálásak voltunk.
A Szeremlei-Holt-Duna gyönyörű. Igen, ezt mondtam a Vén-Dunára, Rezétre, Grébecre, Móricra, a Simon-Dunára, mivel ott sem mondhattam mást. Mindegyik ág mástól szép, mástól maradandó és mást ad. Nem csak fákról és vízről van szó, ez annál bonyolultabb – jó értelemben bonyolultabb. Ez egy másik Otthon bennünk, aminek a közelsége függővé tesz. Amiről nem tudsz lemondani, ha egyszer megtapasztaltad. Ezért vagyunk úton.
No, tehát Szeremlei-Holt-Duna! A kőzáráson való áthaladás kajakkal és kenuval is kockázatos, az átemelés viszont nagyon egyszerű. A zárás utáni víz zavaros és iszapos volt, de ahogy toltuk magunk előtt a távot, minket pedig a befolyó víz, ez a kép megváltozott. Tisztán láttuk a víz alatti növényzetet, aminek nagy rész sulyomból áll (ezt meg is kóstoltuk). Elhagytuk a szeremlei kompot és átadtuk magunkat a látványnak: szürke gémek, vörös gémek (a Gemencben csak itt látjuk őket), bakcsók, barna rétihéják, fehér és fekete gólyák sokaságát láttuk. Leírhatatlan élmény. Az idő közben telt, a víz szintje csökkent. A 600-as víz eddig volt elég. Balázs kezdeti optimizmusa alábbhagyott és jött a túránk munkás része: zsombékon való kajakvonszolás, esés-kelés, nádasban való út- és vízkeresés. Ez a történet a dunaág utolsó pár száz méterénél kezdődött és kitartott egészen a Sugovicára történő átemelésig, de közben még volt egy kb. 500 méteres erdei sétánk is a két kajakkal. Túratársam hátul, én elől fogtam a két hajót, aztán pihi és kéztartáscsere. Balázs szerint, így „Másképp lesz sz@r!”. Átemelve a Sugovicára, már rutinosan haladtunk a Tejes-csatorna kerékpáros hídjáig, ami összeköttetést jelent a Petőfi-sziget és Pandúr-sziget között. Itt landoltunk, ahonnan Hajnalka – Balázs párja – vitt bennünket hajóinkkal a Bárkáig.
Ennek a napnak a margójára: „nyolc órás, nem szenvedős” az evezés része. Ez pipa. Végig vitt bennünket a Duna, még a Szeremlein is. Újabb pipa. A gyorsan jött magas víz rengeteget engedett, ami bővelkedett élményben. Sokadik pipa. A zsombékos, erdei túra is az utunk része volt. Utolsó pipa. Szummázva: egy újabb kalandos vízi útvonalat tudhatunk a magunkénak. Köszönöm Hajnalkának, hogy segítette az utunkat, Balázsnak pedig, hogy velem tartott!
Vágjatok bele ebbe a körbe Ti is, ha a vízállás és időtök engedi!
Fotók és szöveg: Somogyvári Rita
Jöjjenek a fotók!
