A vízitúrázás az természetjárás.
A Természetjáró – már aki tényleg az – nem követelőzik, nem sopánkodik, hanem mosolyog.
A természetjárás azt jelenti, hogy vendégségben levesszük a kalapunkat, előre köszönünk, nem veregetjük vállon a vendéglátót és megköszönjük amit ad.
Ha esik, hát esik, ha fúj, hát fúj. A természet a mi éghajlatunkon már csak ilyen.
Lehet kis víz, lehet nagy, itt nem lehet befizetni a tutira, a klímára, a tökéletességre, a képeslapok illúzióira. Az a plázák, vagy múzeumok világa.
A természetjárás lényege épp az, hogy otthon hagyjuk a kiszámíthatót, a komfortzónát és vállaljuk az esetlegest, élvezzük az alkalmazkodást, képesek vagyunk örülni annak, amit kapunk.
Szóval, megyünk, mindaddig, amíg biztonságos, akkor is ha – szélsőséges viszonyokat nem számítva – rossz idő van, vagy kis víz, vagy dögmeleg. Hisz gyerekkorunkban is fittyet hánytunk ezekre. Ebből következően nem tudunk garanciát vállalni a tökéletes vízre, időjárásra, sodrásra, olyan körülmények között túrázunk, amilyen körülményeket a Természet ad.