A víziturizmusról – Pándi László tollából

Előhang

A modern kor nagy világváltozása arról is szól, hogy a mikrovilágoknak is újjá kell születnie, újraalapozva saját magát. Nem kivétel ez alól a vízi világ sem. Az ellentétek, az érdekek harcát fel kell, hogy váltsa az együttműködés harmóniája, bár még vannak kísérletek a régi status quo megőrzésére és világmegosztó fenntartására. De ezek már megkésetten elkeseredett törekvések.
Eljött az idő, hogy a vízi társadalmak szereplői is képesek legyenek egymásnak békejobbot nyújtva egy egységessé váló vízi világban egy hajóban evezni.

Akkor most kié a víziturizmus?

Senkié és mindenkié, vagyis az egyes emberé – a gyermeké és a felnőtté, a fiatalé és az aggastyáné, a sportolóé és a sporton kívülié, a városlakóé és a vidékié, a természetjáróé és a természetszeretőé: vagyis az emberi közösségeké.
A vízen járás ősi emberi foglalatosság, a természeti ember mindennapi életvitelének része volt. A modern ember is éppen azért szeret a vízen járni, hogy ezt az ősi – szellemet erősítő, lelket emelő, életerőt tápláló – élményt ismételten átélje.
A víziturizmus emlékezés ember mivoltunk aranykorára, ember és természet harmonikus együttlétezésére, amely a modern korban a természet által közvetített szabadság átélésének szívet gyönyörködtető formája.

A víziturizmus a maga fizikai valójában: a vízen történő haladás, komplex emberi cselekvés – összehangolt fizikai, lelki és tudati együttmozgás – , amely nem köthető kizárólagosan egyetlen vízi jármű típushoz sem. A víziturizmus a vízfelüleleten történő helyváltoztatást célzó haladás, meghatározott túratáv megtételére, tetszőlegesen megválasztott vízi járművel.

A víziturizmus horizontális működési alapú társadalmi erőtér, vertikális szempontok és érdekek szerint csak tartalmi teljességének megbontása árán tagolható.
Ki vonná kétségbe, hogy a vízitúrázás sportteljesítmény, de bizonyított tény az is, hogy a gyermek- és ifjúsági korosztály vízre nevelése, vízen történő túráztatása, vagy a vízparti programjaik javítják a fiatalok kondícióját, erősítik izomzatát, hatékony eszközei a mindennapos mozgás személyes szükségletté válásának és a természettudatosságra nevelésnek.
A víziturizmus egészségmegőrző és rekreációs hatásait jótékony segítő erőnek tekinti az egészségügy, ahogy az idegenforgalom is kiemelt forrásteremtő erőt remél a (vízi)turizmustól. Nem beszélve arról a több száz magyar vállalkozásról, amelyek akár túraszervezőként, akár vendéglátó, vagy szállásadó helyként állnak a vízen járók szolgálatában.
De megemlíthető az a közel 700 magyar település is, amelyek folyók, tavak, vagy egyéb víztestek mellett fekszenek, és önkormányzataik egyik kitörési pontja és bevételi forrása éppen a víziturizmus, vagy a vízi természetjárás.

Vagyis már csak az elmondottak miatt sem engedhető meg, hogy a víziturizmust vertikális hatalmi gócok kisajátítsák, ugyanis a víziturizmus bármely emberi erő- , természeti erő- vagy gépi erő hajtású építménnyel, szerkezettel űzhető, az emberi lelemény függvényében. Van értelme feltenni a „mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás” kérdést? Ugyanis élő példa, hogy mindkettő létezik, mégpedig azonos téridőben. Van értelme azon versengeni, hogy a kajak fontosabb-e, mint az evezős csónak, vagy hogy a sárkányhajó képes-e helyettesíteni a horgászladikot, vagy a vitorláshajót? A vizek világában mindegyik formációra szükség van, mert az egyik ember az egyiket szereti, a másik ember a másikat és éppen ez a sokszínűség teszi önálló és teljes világgá a vízi világot.
Mert hogyan is hat a vízi világ? Körülölel, ringat, tükröz és tükröződik – általa töltekezik az emberi lélek. A vizet nem lehet összenyomni, a víz áramlását büntetlenül nem lehet meggátolni. A vízi világ szereplőit, nem lehet hatalmi szóval világukból kitiltani.

Jó példa a víz semlegességére és bölcsességére, hogy a politika megosztó ereje a vízi világ esetében alacsony hatásfokkal képes csak működik, ugyanis mivel lenne magyarázható, hogy a vízi úttörő mozgalom egyenes folytatása volt a vízi cserkész mozgalomnak, átvéve a nagyon kemény szakmaiságot és nevelő erőt, hogy a kiváló vízi tanítómesterekről ne is beszéljünk.

Most akkor kié is a víziturizmus?

A vízi világban magukat otthon érző vizes társadalom egymást kölcsönösen tiszteletben tartó és együttműködő szereplőié!

Pándi László (DR-VTSZ)

Leave a Reply