– 2014 nyara, “Kezdetben vala…”
Az idei nyár egyik utolsó napos vasárnapján – gondolván egy nagyot és merészet- a térképre böktünk, kenuba ültünk, majd miután evezőt is ragadtunk, végigeveztük a Veránka-sziget déli részét. Tapasztalt vízitúrázóknak első hallás után biztosan sokat mondó a sziget neve, de azoknak akik nem ismernék: a sziget a Duna-Dráva Nemzeti Park területén fekvő szárazföldet a Duna főága, holtágai határolják, útját a gemenci vasút több ponton is keresztezi.
Túránk a Baja mellett fekvő Bárka Pihenőháztól indult, ahonnan felszerelést is kölcsönzünk – amikor a sajátot nem áll módunkban magunkkal vinni. Az első néhány kilométert a Vén-Dunán tettük meg. Ezen a szakaszon már – mondhatni – idegen csend és béke honolt, így nem esett nehezünkre hátrahagyni sem a város zaját, sem a rohanó hétköznapokat. A part közelében horgászok várták a jó szerencsét.
Nekünk, a természetet és embertársainkat tisztelő vízitúrázóknak, mindösszesen annyi dolgunk volt, hogy a lehető legnagyobb ívben elkerüljük az úszókat, damilokat. A Vén-Duna északi torkolatához érve meglepve, kisebb csalódásunkat nem leplezve vettük tudomásul, hogy az általunk igen kedvelt természetes napozóhelyként szolgáló homokszigeteknek – persze csak átmenetileg – hűlt helyük.
A következő, kb. két kilométeres szakaszt-ezzel magunk mögött tudva a Koppány-szigetet- északi irányba, az élő Dunára kievezve folytattuk. Nem szegte kedvünk az erőteljesebb evezést igénylő sodrás, sem a kedvezőnek nem mondható széljárás. A partközelben haladva még arra is maradt energiánk, hogy megcsodáljuk azt a tájat, amelynek vonzereje és szépsége páratlan.
Utunk a Rezéti-Holt-Dunán, kb. öt kilométeres szakaszán át vezetett tovább, ahol a halászok varsái világosan jelezték, hogy megérkeztünk a veránkai horgászházakhoz. Pihenőnket a rezéti halászháznál tartottuk, ami ugyan első pillanatra elhagyatottnak tűnt, de a parton gondosan felsorakozó varsák egyértelműen emberi kéz munkáját sejtették.
A Rezéti-Holt-Duna érdekessége, hogy meredekebb partoldalai nagymértékben alámosottakká váltak, olyannyira, hogy a fák gyökérzete a levegőben lóg. Lankásabb oldalain a hordalék lerakódott, ami cserjéknek, lágyszárú növényeknek ad otthont. Túratársaimmal ezen a Duna szakaszon a legnagyobb egyetértésben megállapítottuk, hogy a szél mindig szembe fúj, az evezés irányától függetlenül. A gemenci vasút Nyárilegelő megállóhelyéhez (GPS: 46° 13’ 26,52”É, 18° 51’ 50,82”K) közeledve –ahol hosszabb pihenőt engedtünk meg magunknak- egyre több kormoránt, kócsagot, szürke gémet láthattunk, amik kétség nélkül színesebbé tették az evezett kilométereket.
Innen már hazafelé vezetett az utunk, az pedig mindig gyorsabb. Esetünkben talán ez annak is volt köszönhető, hogy kicsit „sodródhattunk az árral”, megadtuk magunkat a víznek. Ugyanezen, a kb. 11-12 kilométeres szakaszon indultunk vissza a késői, alkonyatba nyúló délutánon. A nyugalom a szélcsendnek köszönhetően még feltűnőbbé vált. A Vén-Dunához értünk, mikor elbújt a nap a fák mögött és vele szinte egy időben előbukkantak a homokzátonyok, most már sziget formájukban.
Gyönyörű vízitúra útvonal ez, jó szívvel ajánlom kezdőknek és gyakorlottaknak, tehát mindenkinek, hogy tapasztalja meg személyesen a déli Duna varázslatos világát.
Szöveg és fotó: Somogyvári Rita