Egy gyomaendrődi és egy mezőtúri vállalkozó összefogásával hamarosan két hajókikötő épül a Hármas-Körösön. Az egyik az endrődi híd lábánál, a másik a mezőtúri kompnál (Szarvas mellett) várja majd a vízitúrázás szerelmeseit.

forrás: https://www.beol.hu/bekes/gazdasag/hajokikotok-epulnek-a-koros-parton-358427

A gyomaendrődi Székely János és a mezőtúri Csikász Lajos közös, nagy álmokat szöveget: a víziturizmus fellendítése érdekében két hajókikötő építését határozták el.

— Az endrődi híd lábánál megvásároltunk egy 2500 négyzetméteres területet, mégpedig ugyanazt, amelyen valamikor régen is működött hajókikötő, de évtizedekkel ezelőtt bezárták. A mezőtúri kompnál szintén rendelkezésre áll már a kikötő helyszínéül szolgáló terület — mesélt a kezdeti lépésekről Székely János. Hozzátette: minden szükséges tervet és engedélyt beszereztek már, s a talajmunkák is megkezdődtek.
Ami a folytatást illeti, arról Csikász Lajos elmondta: várják a pillanatot, amikor az új Széchényi Terv keretében benyújthatják a pályázatot. Bíznak abban, hogy sikerül 65 százalékos támogatást nyerniük.

Az endrődi kikötő tervezett bekerülési költsége 100 millió forint. A szarvas-mezőtúri komp mezőtúri oldalán kialakítandó kikötő ennél jóval kevesebbe, 30 millióba kerül majd. A különbség abból adódik, hogy Endrődön nem csupán hajókikötőt és a hosszabb tartózkodást, éjjeli szállást biztosító horgászbungalókat, hanem egy 40 férőhelyes turistaszállót (ehhez az épület már megvan, de jelentős felújításra, átalakításra szorul) és egy 15 méter magas, fából készült kilátótornyot is építenek, továbbá kialakítanak egy turisztikai bemutatótermet.

— Mindkét kikötőben 24 órás őrzést biztosítunk majd a sport- és kishajók, horgászhajók részére. Célunk, hogy Gyomaendrőd és Szarvas térségében fellendítsük a vízi- és horgászturizmust. A Körösön ugyanis Köröstarcsától egészen Csongrádig nincs őrzött kikötő — mondta Székely János.

Hozzátette: ha elnyerik a támogatást, akkor a kikötők 2012 nyarán már fogadhatják a hajókat. S ekkor végre vízre teheti saját, 12 személyes sétahajóját is. Addig is, amíg terveik megvalósulására várnak, még az idén nyáron építenek egy stéget a gyomai híd tövében, ahol vízre szállhatnak majd a Körös Kajak SE versenyzői.