A Szigetköz Magyarország észak-nyugati részén, a Kisalföld északi felén helyezkedik el. A Kisalföld (régebben Kis-Magyar-Alföld vagy Pozsonyi-medence), a mai Magyarország északnyugati részén található, a „magyarországi Kisalföldet”, a mai Szlovákia nyugati síkságát és az Ausztriában található Fertőzug/Seewinkel tájegységet magába foglaló földrajzi terület. A Kisalföld elnevezés a területet a Kárpát-medence nagyobb kiterjedésű síkságát jelentő Alföldtől, vagyis a „Nagy-Alföldtől” különbözteti meg. Teljes területe 9000 km², ma ennek kevesebb, mint fele – 4000 km² – tartozik Magyarországhoz. A terület északi, szlovákiai és magyarországi részét ma a Duna fő ág (az ún. Öreg-Duna) választja el egymástól. A Pozsonytól keletre elterülő rész neve szlovákul Podunajská nížina, vagyis „Duna-menti Alföld”, amely alatt a Csallóközt és Mátyusföldet értjük.

Szigetköz elhelyezkedése (wikipedia)

A Szigetköz földrajzi megnevezése alatt a Dévényi kapun át érkező, több ágra szakadó és kelet felé tartó Duna főmedre (Öreg-Duna) és a Mosoni-Duna által közbezárt területet értjük. észak-nyugat, dél-kelet irányú, hosszúkás, átlag 6-8 km széles, mintegy 52 km hosszú fiatal dunai hordalékkúp. Területe mintegy 375 négyzetkilométer. Alapvetően két részre, felső és alsó részre tagolhatjuk. Hazánk legnagyobb szigete és a Duna legnagyobb magyarországi mellékágrendszerét is magába foglalja.

A Duna szigetközi mellékágrendszere hazánk legjelentősebb vízitúrás területének tekinthető. A több száz négyzetkilométeren elterülő ágrendszer számtalan kisebb és nagyobb szigete között közel 400 kilométer különböző Duna-ág kanyarog. A Szigetköz mai képe a Duna szlovákiai (1992) elterelése után az ágrendszerek folyamatos rehabilitálásával alakult ki. A legutolsó rehabilitáció 2014-2015-ös években a Bagaméri és Patkányosi-ágrendszereket érintette.

A Szigetköz víztestekben gazdag tájegység, a legfontosabb vízterületei a mellékágrendszer, a Mosoni-Duna és említésre méltó a Lajta és Zátonyi-Duna is. Északról az Öreg-Duna határolja, választja el Csallóköztől és ezen a szakaszon hajóforgalomtól mentesen békésen csordogál a Fekete-tenger felé.

Tiltások és figyelmeztetések

Baleset esetén: 112-t vagy 105 (tűzoltóság). A tűzoltóság értesíti a helyi mentőegységeket is, akik megfelelően fel vannak szerelve a gyors beavatkozáshoz. Ásványrárón képzett Önkéntes Tűzoltó Egyesület működik, velük is érdemes felvenni a kapcsolatot.

Az ágrendszereket tavasszal 2-3 hétre mesterségesen elárasztják (nem minden évben), így május-június környékén érdemes utazás előtt érdeklődni a viszonyokról. Magas víznél nem ajánlott a túrázás!

A szervezett csoportos túrázáshoz engedély szükséges, a térképen pirossal jelölt részeken TILOS a túrázás, a sárgával jelölt részeken a tiltás időszakos (márc. 1 – jún. 15.)

Térkép letöltés innen.

A szigetköz teljes területén tilos a vadkempingezés, sátorozni kizárólag horgászati céllal lehet!

TILOS a műtárgyak alatt és a műtárgyak közelében vízijárművel közlekedni, úszni és sok helyen horgászni is! (Hidak alatti zúgók, kövezések, stb…)

A mellékágrendszer (vagy hullámtéri vízpótló rendszer – HTVPR)

A szigetközi-mellékágrendszert több részre oszthatjuk, melyek a rehabilitáció óta szoros összeköttetésben állnak egymással. A Szigetköz ágrendszereinek nevei és fontosabb részei (Nyugatról keletre haladva)

A Szigetköz és Csallóköz teljes térképe (jelölve az időszakos és teljes korlátozások)

Az ágrendszerek nevei

  • Rajkai-ágrendszer (Rajka település és környéke)
  • Tejfalu(s)i-ágrendszer (Dunakiliti település és környéke)
  • Cikolai-ágrendszer (Dunasziget település és környéke)
  • Kisbodaki-ágrendszer (Kisbodak település és környéke)
  • Dunaremetei – (Lipóti) ágrendszer (Dunaremete és Lipót települések és környéke)
  • Ásványráró-ágrendszer (Ásványráró település)
  • Bagaméri-ágrendszer (Ásványrárótól keletre eső rész. Közeli település: Dunaszeg,Vámosszabadi,Vének)
  • Patkányosi-ágrendszer

A vízitúrázásról a Szigetközben, általánosságban

A szigetközi és csallóközi ágrendszerben vízitúrázni túravezető nélkül kizárólag gyakorlott, helyismerettel rendelkező vízitúrázóknak ajánlott! Az ágrendszerek szövevényesek, gyakoriak a zúgók, hirtelen felgyorsuló vízfolyások, éles kanyarok, hidak alatt hullámzó, örvénylő vizek. (akár WW-I, WW-II-es vadvizek) Egy nagyobb ágrendszer vize akár 30-40 kilométer hosszan is kanyaroghat a szigetei között, így a helyismerettel nem rendelkező az ember könnyen útvesztőben érezheti magát.

Amennyiben úgy döntünk, hogy az ágrendszerek egyikét választjuk, érdemes felkeresni valamelyik ágrendszer mellett fekvő települést (pl.: Dunakiliti, Dunasziget, Kisbodak, Dunaremete, Lipót, Ásványráró, Nagybodak), melyeken számtalan szállás és vízitúrás szolgáltató közül választhatunk. A vízitúrás szolgáltatók tudnak információkat adni az aktuális helyzettel kapcsolatban.

Átlagos vízmélysége: 1 m – 20 m (rendkívül változó)

Víz sebessége: változó! Jellemzően ZW-A (0-4 km/h)-tól WW-I (gyenge vadvíz)-ig minden megtalálható

Folyamkilométer jelzések: nincsenek, tájékoztató táblák találhatók a vízterületen, a műtárgyakon illetve a kikötőkben.

Veszélyek, nehézségek általánosságban

Gyors vízfolyások, zúgók, kisebb-nagyobb hidak (melyek alatt áthaladni szigorúan tilos!), a számtalan ág miatt nagy az eltévedési lehetősége a vízitúrázónak. Nehézséget jelent:a Szigetköz szabályzása miatt sűrűn találkozhatunk műtárgyakkal, melyeken át kell emelni a hajónkat. Egy hosszabb túrán 8-10 átemeléssel is kell számolnunk!

Milyen hajóval járható?: Kajak, kenu, SUP, evezős (korlátozottan), motorcsónak (korlátozottan, a sok átemelés miatt)

A túra előtt mindenképpen kérjünk térképet, felvilágosítás, illetve – ha nincs komoly helyismeretünk – kérjük túravezető segítségét.

Mindenképpen legyen nálunk (a kötelező felszerelésen kívül): szandál, vagy vízi cipő az átemelésekhez, térkép, telefon vízhatlan csomagolásban és legyen benne egy helyismerettel rendelkező telefonszáma eltévedés esetére!

Kinek ajánlott?

Megfelelő információk begyűjtése és a túraútvonal optimális kialakítása esetén szinte mindenkinek. A helyismerettel rendelkező túravezetők (minden kemping rendelkezik túravezetővel) több tucat túraútvonalat tudnak javasolni, melyek az abszolút kezdő túrázóktól a profi vízitúrásokig mindenki számára megfelelőek lehetnek. A hajóátemelések számát minden esetben kalkuláljuk bele a túrába! Ezek száma minél magasabb, annál hosszabb és nehezebb a túra.

Rajkai-mellékágrendszer

Szállás, környezet

A szigetközi-mellékágrendszer legnyugatibb területe, központi települése Rajka. Egyetlen vízitúrás célú szálláslehetőség a rajkai Aranykárász Kemping, ami több túra kiindulópontja lehet. A kemping jól felszerelt, sátorozási illetve faházas lehetőséggel várja a túrázókat. Bérelhető kenu, kérhető kenuszállítás is.

Rajka nagy település, rendkívül népszerű, sokan költöztek be az elmúlt időszakban, Van vasútállomása, számtalan étterem, vendégház várja a vendégeket.

A kemping különlegességei és egyben a Szigetköz ékkövei a különféle, luxus kivitelezésű apartmanházak, a hobbit-ház, lombház, lakóhajó…

RAJKAI ÁGRENDSZER

Egy-két napra érdemes ide ellátogatni és végigevezni az ágrendszer különleges adottságú ágain…

Túraútvonalak

A kemping indulópontja a Mosoni-Duna, illetve az ágrendszer vízitúráknak. Körtúrával 2 útvonal tehető meg, a hosszabb, átér már a tejfalusi-ágrendszerbe is (Szivárgó-csatorna – SZ1 vízkivételi zsilip – Homoki-hallépcső – Szigetparti-ág – Dunakilitinél vissza a Szivárgó-csatornán) túravezetővel ajánlott, gyakorlott túrázóknak.

A kempingtől induló rajkai-holtág viszont első evezésnek tökéletes program!

Tejfalusi-mellékágrendszer

A Felső-Szigetköz egyik legnagyobb és legnépszerűbb ágrendszere. Központi települése Dunakiliti, az ágrendszer azonban kb. 3 km-re található a falutól. Az ágrendszer mellett közvetlenül egy kemping a Vadvíz Kemping található, a településen azonban több szálláshely szolgáltatásai is elérhetőek.

DUNAKILITI ÉS KÖRNYÉKE

Népszerű vízitúrahely, sok-sok útvonal és különleges látnivalók. Akár egy hétig is el lehet itt ütni az időt!

Szállás, környezet

A Vadvíz Kemping jól felszerelt, hatalmas terület áll rendelkezésre a sátorozáshoz, de korlátozott mennyiségben szoba is foglalható. Túravezetés, kenubérlés és kenuszállítás elérhető! Közvetlenül a dunakiliti duzzasztómű lábánál fekszik!

Dunakiliti nagy település, ugyan messzebb helyezkedik el a kempingtől, de minden igényt kielégít. Szálloda, vendégházak, éttermek várják a turistákat.

Túraútvonalak

A Tejfalusi-mellékágrendszerben számtalan különféle nehézségű túraútvonal elérhető, ám a vízterület nehézsége miatt mindenképpen érdemes a kempingből túravezetőt fogadni, vagy szervezett túrához csatlakozni. Az engedélyezett időszakban innen könnyen elérhetőek a Helenai és Ördögszigeti-tavak, melyek egyedülállóak a Szigetközben az édesvízi medúza állományuk miatt. (figyelem: a tavakat környezetvédelmi korlát védi, évente érdemes tájékozódni ennek állapotáról)

Körtúra-útvonalak száma: 5+

veszély! te5 jegenyési bukót kerülni kell!

Cikolai-ágrendszer – népszerű, akár egy hétre is

A Felső-Szigetköz másik népszerű pihenőhelye a Cikolai-ágrendszer. A Szigetköz legnagyobb ágrendszere, ezáltal a legtöbb túraútvonalat kínálja. Központi települése Dunasziget, a partján több szálláshely-szolgáltató megtalálható, így ebből a szempontból ez a legjobban ellátott terület.

CIKOLASZIGET – A ZEG-ZUGOS VÍZITÚRÁZÁS

Sok-sok útvonal, kisebb-nagyobb túrák kezdőknek, haladóknak egyaránt! Jó szálláslehetőségek, kempingek , vendégházak egy helyen

Szállás, környezet

Két közvetlen vízparti lehetőség a doborgaz-szigeti Öreg Kocsma Sátorozóhely és Büfé és a Cikolaszigeti Kisvesszős Kemping és Vendégházak, kissé távolabb a faluban több kemping is található még (ezek nem határosak az ágrendszerrel).

Itt található a Szigetköz egyik leérdekesebb, kultikus és izgalmas, nagyon jól felszerelt vízitúrás szolgáltatója a PisztrángKör Ökopark és Élményközpont. Számtalan szállástípus, a Poroszlói Ökocentrumhoz hasonló Élményközpont (https://www.szigetkozpont.hu/) várja az összes túrázni vágyót.

Dunasziget egy nagy, tagolt település, területén sok kisebb vendégház, egy nagy ökopark és több turisztikai célpont található.

Túraútvonalak

Körtúra-útvonalak száma 5+.

Itt is elmondható, hogy érdemes túravezetőt fogadni, vagy szervezett túrához csatlakozni, de a parthoz közel, önállóan is elindulhattok, kisebb körökre, természetesen térképpel és egyeztetéssel. Jó célpont lehet a Denkpáli-hallépcső, kellemes látványt adnak az északi keskeny ágacskák (Barkás, Kerekesciglés, stb…)

Kisbodaki-ágrendszer – közel a természethez

A Kisbodaki-ágrendszer méretét tekintve a kisebb ágrendszerek közé tartozik, ám sok szempontból egyedülálló vízterület. Itt található a Szigetköz legnagyobb és egészen biztosan a legszebb „ártéri-erdeje” (földrajzilag nem az, de látványában pontosan olyan) az Öreg-Szigeti-tó, tökéletes és kényelmes indulóhelye a Csallóközi-ágrendszer vízitúráknak és ha valaki a csendet és a természetközeliséget kedveli, akkor pedig egyenesen kihagyhatatlan!

Kisbodak – közel a természethez

Kisbodak az ágrendszer közepén található apró település, gyönyörű látnivalókkal és a legnagyobb ártéri-erdővel az Öreg-szigeti tóval.

Szállás, környezet

Partján egy kemping található az Esthajnalcsillag Kemping. Sátorozásra és faház bérlésre van lehetőség, illetve vezetett vízitúrákhoz is lehet csatlakozni. Tudtok kenut, kajakot, SUP-ot és kerékpárt bérelni!

Kisbodak egy apró kis település, kisbolt és néhány vendégház található rajta. Kocsma, büfé a kempingben!

Érdemes meglátogatni a Kisbodaki Vízi Kultúrházat!

Túraútvonalak

Körtúra-útvonalak száma: 3+

Vezető nélkül, térképpel nagyszerű körtúra az Öreg-Szigeti-tó, amely június 15-től látogatható korlátozás nélkül..

veszély! BD3 BUrjáni bukón figyelni kell!!

Dunaremetei(Lipóti)-ágrendszer

A Szigetköz legkisebb ágrendszere, vízitúrás jelentősége nincsen, mert a főágban a sodrás erős, a mellékágak pedig el vannak zárva a látogatók elől. Kisbodak-Ásványráró útvonal itt halad át, igen nagy odafigyeléssel kell átemelni a dunaremetei híd mellett (a sorjási-bukó miatt) és a híd felett található Mosói bukó megevezése pedig nagy tapasztalatot és ügyességet igényel, mellette sajnos nehéz átemelni.

veszély! DR1 mosói bukón figyelni kell, dr4 sorjási bukó, ÁTEMELNI a jobb parton

Ásványrárói-ágrendszer – központban a vízitúra

Ásványráró az Alsó-Szigetköz legnagyobb települése és turisztikai szempontból a legnépszerűbb célpontja. A település közigazgatási területe hatalmas, két ágrendszer (Ásványrárói és Bagaméri) is a része, ezért ide tartozik a Szigetköz legnagyobb vízfelülete. A településen egy kemping és több vendégház található, így akár 20-30 fős csoportok is találnak szobát maguknak, a magánszálláshelyek száma is 10 felett van.

ÁSVÁNYRÁRÓ – az alsó szigetköz központja

Hatalmas túrák, számtalan lehetőség. Betonhajó, gémtelep, feketedió…kenuval, sárkányhajóval, csapatcsónakkal. Tökéletes választás!

Szállás, TURIZMUS, környezet

Part Camping a település egyetlen kempingje, közel a vízparthoz. Hatalmas, igényesen rendezett területen apartmanházak, árnyékos sátorozóhelyek, nagy közösségi terek várják a vendégeket. Túrakenu, kajak, sárkányhajó, családi-csónak bérelhető, vezetett vízitúrák indulnak és helyben étterem üzemel.

Ásványráró településen több vendégház található, illetve 2 étterem várja az ide látogató túrázókat!

Túraútvonalak

Az elérhető túraútvonalak száma 10+. Népszerű vízitúra-célpont az Ásványrárói-ágvégzárás, mely csodálatos panorámán keresztül mutatja az elterelt Öreg-Dunát. Ásványráróról könnyedén átevezhetünk a Csallóközbe, vagy ha szeretjük a kihívásokat, akkor az Öreg-Duna érintésével megtehetjük a sportos túrázóknak szánt Bagaméri-túrakört kizárólag túravezetővel ajánljuk.

A bagaméri-ágrendszer fő ága túrázható, a mellékágak nem járhatóak a környezetvédelmi tiltások miatt. A fő ága széles, lassú folyású, kedvelt horgászhely, ezért a horgászokra fokozottan figyelni kell! A patkányosi-ágrendszer a bagaméri-ágvégzárásnál nyílik, sebes folyású vize szép, izgalmas, de nem igazán kezdő túrázóknak való.