A Vízitúra Kupa nyitó fordulóján, 2014 május 17-én Óbudán a verseny mellett a szervezők egy vízi teljesítménytúrán is várják azokat a vizet kedvelőket, akik versenyezni nem szeretnének, de egy jó hangulatú napot szeretnének eltölteni a Dunán.

obuda_vizre_szall

Részletek:

Vízi teljesítménytúra: 10km

Ebben a kategóriában várjuk mindazokat akik nem kívánnak versenyezni, de egy jó hangulatú teljesítménytúrán szívesen részt vennének.

Ide várjuk a:

Római-part vízi élet megerősödésében reménykedőket,
Budapest környezetének rejtett természeti szépségeire fogékonyakat,
a dunai evezés szépségeit ezidáig nem ismerő,
a vizet és embertársaikat kedvelő vízitúrázókat.

Az evezősök vízi biztosítását a hegymeneti szakaszon és a meder keresztezéseknél a hadihajós ezred katonái végzik.

Kenuk bérelhetőek, a kerület diákjainak ingyenesen, 05.16-ig történő előzetes telefonos egyeztetés esetén.

Rajt: 9 -11 óra között önálló indulással. Időmérés 15 óráig. Közben pillantás a rejtett hódvárakra, a „A régi papír 10 Forintos” fa megismerése, pecsételő hely a Luppa-szigeten,Tündér-sziget megtekintése, majd Hatoskő – sziget megkerülését követően vissza.

A 10 forintos fa
A 10 forintos fa

Ebben a kategóriában a bármilyen a Hajózási Szabályzat által kézi hajtású vízi sporteszközként, csónakként besorolt vízi eszközzel lehet indulni.

Indulás a regisztráció után, a rajtnál bejelentkezve 9- és 11 óra között. Időmérés 15 óráig.

Nevezési díj: Kötelező regisztrációt követően, INGYENES.

Teljesítménytúra kategóriák: Nyílt – bármilyen kézi hajtású túra vagy versenyhajó indulhat.

Nevezési díj III. Kézi Hajtásúak Napja pólóval: 1200.-Ft. Nevezési díj ebéddel: 700.-Ft

Regisztráció: 2014.05.16. 18-20 óra között, 2014.05.17. 07-10 óra között

További információ: Gál Attila Tel: 06/20-428-7950. E-mail evezzvelunk@t-online.hu

Kenuk bérlése lehetséges, Korlátozott számban előzetes telefonos egyeztetést követően 05.16-ig.