június 15-én sikeresen lezajlott a 14. RábaLapátolás. Az előzmények sok tekintetben hátráltatták a versenyszervezést. A Rábán levonuló árhullám sokakban kétségeket ébresztett, de a bátrak, akik eljöttek, megdönthették saját rekordjaikat.


A verseny napján ideális vízállás (+60cm) és tökéletes időjárás fogadta a versenyzőket a csörötneki Akácfa Kempingben. A délelőtti pályabejárás ideális körülményeket jelzett, semmilyen akadály nem keletkezett a szakaszon. (Köszönet Bérdi Bencének!)
A rajtnál, a helyi önkormányzat által példaértékűen működtetett Akácfa Kempingben a megszokott, rendezett körülmények várták a nevezőket. A csörötneki Rábarátok Egyesület pedig még egy beszállást segítő stéget is kihelyezett a partra, hogy minél kevesebb sárral kelljen megbirkózni.

A csörötneki híd alatt immár zavartalanul hömpölygött a víz, aminek sodrásából már lehetett következtetni, hogy idén nem lesz gond a lassabb egységek célba érkezésével. A híd alatti szakaszt idén az Aktív Rába Szövetség közreműködésével sikerült akadálymentesíteni. Végre eltűntek a régi híd fém maradványai, így elhárult az akadály a nyári Vízi Vándor táborok raftjai elől.Köszönet illeti Révész Máriusz Államtitkár urat, hogy kijárta nekünk a híd alatti rész kitisztítását!


A mezőny a 13.45-ös eligazítás után egyéni indítással elrajtolt. A célba érkezéskor a versenyzőket a Kormorán Egyesület tagjai fogadták, akik egy a part menti sarat áthidaló hidat építettek, így szinte száraz lábbal lehetett kiszállni. Már ugye annak, aki úgy érkezett, mert volt, aki úszva vagy más kenus egységben közelítette meg a célt. Szerencsére sérülésmentesen megúszta mindenki.
Idén a csákánydoroszlói ökocentrum adott otthont a RábaLapátolásnak.

A jelentősen megnövekedett befogadó kapacitás, makulátlan vizesblokk és rendezett környezet várta a célba érkezőket. Ezek a körülmények jelentősen – előnyükre – változtak. Volt, aminek nem kellett változni, mert az már másfél évtizede töretlenül szolgál mindenki legnagyobb megelégedésére. Horváth „Páci” László és csapata ismételten zseniális gulyással kedveskedett a vendégeknek. Jutott mindenkinek bőven a finom falatokból, majd a megszokott rétesből is, illetve a szomjazókat is nyitott büfé várta. Közben aki akart belenézhetett a magyar-svájci meccsbe is.
Az este hatra beharangozott eredményhirdetés 18.30-kor elkezdődött. Mindenki megkapta befutóérmét és oklevelét, illetve a kategóriák győztesei plusz érmeket is kaptak.


A verseny abszolút győztese a Pintér Dániel, Viski Gábor Albert férfi kajak páros egység lett 1:24:07-es időeredménnyel. Utánuk néhány másodperccel dr. Barkó Dániel futott célba egyes kajakban. A leggyorsabb kenus egység egy vegyes páros lett Hatoss Dorka és Tóth Tamás személyében, akik hét másodperccel vágtáztak be a célba az Aipli Sándor és Szabó Attila által alkotott férfi páros egység előtt.
A hagyományosan nagy létszámban induló tengeri kajak kategóriában Czencz Ferenc nyert 1:33:09, a második Jantos Gábor 1:34:53, harmadik Skoda Tamás 1:35:22.

Az időeredmények megtalálhatóak az https://www.ovtb.hu/eredmenyek oldalon.

A versenyt jelenlétével megtisztelte néhány kajak-kenu berkekben jól ismert legenda is. Több világbajnok is részt vett a versenyen Pataki András és Rukkel László személyében, illetve Tóth Öcsi bácsi is eljött, akinek műtétje után gyors felépülést kívánunk és jövőre reméljük ismét az indulók táborát gyarapítja. Jelenlétével a verseny színvonalát emelte Vecseri Lajos edző és versenyző legenda is.
Köszönjük a részvételt minden indulónak, reméljük jövőre még többen eljönnek erre a kalandos folyóra!
Az est folyamán egy aláírt pólót és közös fotót küldtünk dr. Ivády Péter barátunknak, aki motorbaleset után lábadozik, de reméljük mihamarabb visszatér közénk!

Az OVTB következő fordulója Szigetszentmiklóson lesz 2024. július 6-án!

Köszönet:

Vieland Ágnes – OVTB szervező,
Bálint László és a Kormorán egyesület,
Kocsis Zsolt csörötneki polgármester,
Kocsis Ádám és a RáBarátok egyesület,
Németh Zoltán, Mihály Tamás, Kocsis Ádám – SodorVonal időmérő szoftver,
Blazovits Zoltán – Weking Egyesület,
Klemencz Henrik – MAVITUSZ,
és még sokan mások…