2023/05/19 Gemenci-Holt-Duna (Grébec-Duna), 23 fkm
Ha a Gemencnek van szíve, akkor a mai napon itt lapátoltam. Egy újabb vadregényes holtág, ami csak magas víznél járható.
A túrám egy lerövidített munkanap végén, fél egykor indult. Nagyon-nagyon várt árhullám, 586 cm-es bajai vízállás mellett startoltam az érsekcsanádi üdülőtelepről (1488). Két folyamkilométert eveztem északra a bal part mentén, majd az 1489-es és 1490-es táblák között tértem át a Duna jobb oldalára, ahol a Grébec-ág bejárója is megbújik (a táblákat – a térképpel ellentétben – a jobb parton találjuk). Amire érdemes figyelni a dunai átkeléseknél: a térképen nézzünk utána, hol fut a sodorvonal (itt éppen a Duna közepén); számoljunk a sodrással, ezért a kijelölt terület felett induljunk át a túloldalra; várjuk meg, amíg a hegymenetben közlekedő személyszállító hajók és uszályok a hullámaikkal együtt elvonulnak.
Egy órás felfelé evezés és átkelés után értem el a Grébec egyetlen bejáróját. Itt megszűnt a sodrás, állóvíz és csend fogadott. Beeveztem a fák közé. Próbáltam nagyon észrevétlen lenni: alighogy lélegzés, evező csobbanásmentesen a vízben. Az élmény nem maradt el: kócsagok, bakcsók és barna rétihéják kísérték az utam. 4 fkm után Y-ba futottam, innen a jobb ágba eveztem. Az uszadéktorlaszok helyenként megállítottak volna és ez valahogy így is lehet: a látványért meg kell dolgozni. Persze, mindig volt egy pont, ahol a Gemenc üzent: „Eddig és ne tovább!”. Itt hátra arc és evezés vissza a következő elágazásig, ami a Döglött-Grébecbe vitt. No, itt kezdődtek a csodák! Előtte érdemes a térképre is pillantani. A papíralapún nézzük meg, melyik az a terület, amelyik „Csak engedéllyel látogatható”. A Döglött-Grébec mindkét partja pirosan vonalkázott, így itt nincs kikötés, csak néma csend a vízen. A telefonom néma üzemmódban volt, csak a HuMap alkalmazást használtam, hogy tudjam, éppen hol vagyok a holtágban. A csalánosban vaddisznó mama óvta a malacait, percekig mozdulatlanul figyelt. Távolabb szarvasrudli úszott át a holtágban, partot érve vettek csak észre. Persze, hogy ők is figyeltek: a legveszélyesebb és legkártékonyabb fajt képviselem. Megálltam a kajakommal és miközben minden érzékszervemmel töltődött az akkumulátorom, nem gondoltam semmire. És ez itt a kulcsszó: a semmi. A semmi után újra és újra átfutott az agyamon, hogy a világ közepén vagyok, kivételesen szerencsés emberként. Bár, a fotóim csak töredékeit mutatják meg annak, amit ténylegesen láttam, de a természet, az már csak ilyen! Ott kell lenned, hogy átéld – ebből nem enged.
Gyorsan csúsztam bele a délutánba, ahol még a visszafelé vezető úttal is számolnom kellett. Az egyik fűzfa törzsénél megejtettem a hétvégi bevásárlást, nagyon megörültem a gévagombának. Szedtem pár darabot, annyit, amennyi a kis családnak kétszeri étkezésre elég.
Délután fél ötkor értem vissza a Grébec bejárójához, ahonnan már csak 9 fkm-t kellett csorognom délre a Dunán. Beeveztem a sodorvonalba és kb. másfél óra alatt – megerőltető evezés nélkül – leértem Bajáig, a Vén-Duna déli bejárójáig. Elfáradtam. Ami nem számít.
Köszönet a transzferért és útravalóért a Bárka Pihenőháznak!
A következő beevező útvonal: Szeremlei-Holt-Duna.
Szöveg és fotó: Somogyvári Rita