Forrás: Horváth Attila, Weking Egyesület
Idén is lezajlott, immáron 9. alkalommal a Csörötnek és Ikervár közti szakaszon a Rába100/60/25 Teljesítménytúra. A 100 feletti nevező közül végül 95-en érezték úgy, hogy a várható időjárási kihívások ellenére is rajthoz állnak.
A rendezvény(sorozat) szlogenje: „Egy bolond százat csinál!” – most biztosan értelmet nyert, mert a mezőny zuhogó esőben, nyakig sárban rajtolt el a csörötneki Akácfa Kempingtől. Az előrejelzések szerint a délelőtti órákban nem is nagyon reménykedhetett senki jelentős változásban. Volt víz alattunk és felettünk is bőven… Előbbinek köszönhetően a mezőny jó iramban tudott haladni, nem forogtak veszélyben a kötelezően teljesítendő részidők.
Az első, körmendi pihenőnél már kicsit javultak a kilátások, de néhányan nem vállalták a további dagonyázást. A kitartóbbaknak végül megkegyelmezett a időjárás, és végül a táv második felét már kellemesebb körülmények közt lehetett teljesíteni. A püspökmolnári pihenőtől már néha néha a napocska is előbújt.
A leggyorsabb egység idén is Sallay Miklós volt, aki 9 órán belül teljesítette a távot és még – saját elmondása szerint – „pancsikolni” is volt ideje, kétszer. A mezőny vége 18.30 körül beérkezett, így a buszindulások nem forogtak veszélyben. A versenyzők mindegyike előkerült, mindenki megkapta a megérdemelt érmét és oklevelét. A hajók a trélerekre kerültek és a karaván Ikervárról visszaindult Körmend és Csörötnek felé.
Körmenden a Weking Egyesület bázisán meleg vacsora és finom rétes (mákos nem volt:() várta a megfáradt túrázókat.
A SZÁZSZORSZÉP 100 km-es teljesítménytúrákat tömörítő sorozat következő állomása az Ipolyon lesz június 3-4-én, majd a Mosoni-Dunán zárul július 8-án.
Jövőre 10. alkalommal várja a Rába100 azokat a gyakorlott kajak-kenusokat, akik szeretik az eféle kihívásokat!
Addig is jó túrázást!!!
Köszönet a szervezőknek és segítőknek!
Bálint László, Kocsis Zsolt, Vieland Ágnes, Mihály Tamás, Horváth Zsombor (fotó), Mihály Máté (videó), Blazovits Zoltán, Galambos László, Hamana László, Törő, Varga Ágnes, Gergye József, Illés Tibor, Tóth Tamás, Bogáti András, Tóth Attila, Pintér Sándor, Várnai Szabolcs, Ágota Csaba, és mindenki, aki segített.
Képgalériák (Horváth Zsombor)
https://www.facebook.com/photo/?fbid=694163249178663&set=pcb.694168352511486
https://www.facebook.com/photo/?fbid=694173215844333&set=pcb.694177755843879