2 évtized után szintet lép Dunaszentpál vízpartja, és egy modern, új turisztikai központ épül, mely számtalan szolgáltatással várja a dunaszentpáli lakosok mellett az aktív túrázást és a horgászást kedvelőket.

a cikk forrása: Dunaszentpál facebook oldala

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztos, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és Dunaszentpál Község Önkormányzatának együttműködése eredményeképpen új fejlesztés előkészítése és megvalósítása kezdődött meg településünkön.A térségben egyedülálló tulajdonságokkal bíró Duna-partunk kiváló vízi és szárazföldi megközelítési lehetőségekkel büszkélkedhet.

A jelenleg is vendéglátó egységnek, kempingnek és szabadidős tevékenységeknek helyt adó területen a 21. század elvárásainak megfelelő infrastruktúra és új szállásmódok kialakítása valósul meg- terveink szerint már 2021 nyarától.A fejlesztés többlépcsős, mely során új vendéglátóegység, melegkonyha, vizesblokkok, kültéri mosogató, tűzrakó helyek, turista szálló, parti sétány, horgászhelyek kerülnek kialakításra. Mindez 2-3 évet vesz igénybe, az első lépcsőben a képeken látható épület készül el, melynek költsége eléri a 60 millió forintot.

Ebből 40 millió forint pályázati összeg, melyet Magyarország Kormánya biztosít, a fennmaradó részt önerőből és további pályázati lehetőségekből finanszírozzuk.Olyan feladat és munka áll előttünk, melynek eredményeként egy egyedülálló szabadidős és közösségi helyszín jön létre ami ötvözi a hagyományainkat, a turizmus adta lehetőségeket és a helyiek érdekeit.A beruházás alakulásáról folyamatos tájékoztatást adunk.