Közösség építő Szigetköz nap régi szigetközi és országos baráti társaságok részére.

rendező: Vadvíz Kemping

mely feleleveníti a:

–          vízi fesztiválok hangulatát ( 2001 – 2010 )

–          a kenumaratonok hangulatát ( 2002 – 2019 )

–          szigetközi – csallóközi egyesületek közös élményeit ( F-SzSzVSE – Somorjai Fórum )

–          szigetközi – csallóközi települések közös találkozóit ( három – három település közös programjai )

–          a Szigetköz hullámtéri részének eddigi népszerűsítését, illetve a vízlépcső rendszer meglévő elemeinek a bemutatását

 

A baráti – családi találkozóra meghívót kapnak a fent említett rendezvényeken résztvevők, illetve egyéb érdeklődők a KOVID vírussal kapcsolatos aktuális rendelkezéseket figyelembe véve.

 

A családi – baráti találkozó célja a Szigetköz hullámtéri ágrendszerének, fejlesztésének megismertetése és további népszerűsítése, illetve a helyi kulturális, gasztronómiai, sporttechnikai értékek bemutatása

A rendezvényen: sport, kulturális, gasztronómiai, ismeretterjesztő, közösség építő, helyi értékteremtő és bemutató programpontok szerepelnek.

 

Tervezett programok:

 

péntek:

A program során lehetőséget biztosítunk a pénteki helyfoglalásra.

szombat:

  1. kulturális és gasztronómiai programpont

tervezett időpont: 08.00 után                        tervezett hely: kemping terasz

Lehetőség lesz helyi termelőktől vásárolt friss reggeli termékek fogyasztására.

lekvár, péksütemény, tej, alma

délelőtt:

–          Varga Miklós             gazdálkodó                 tej

–          Makai János               gazdálkodó                 alma

–          Mészáros József         gazdálkodó                 lekvár, egyebek

–          Sárközi Művek           Kft                              péksütemények

délután:

–          Dunakiliti vörösköröszt                                 palacsinta

–          Sanyi bácsi kocsmája                                     lángos

–          Márk sütödéje                                                 rétes

 

  1. gasztronómiai programpont

A kempingünk főszakácsának emlékfőzése: Szokoli Frici mesterszakács emlékfőzés

tervezett időpont: 09.00-től                           tervezett hely: focipálya mögötti árnyékos rész

 

Sertés gulyás emlékfőzés minden résztvevő csoport számára, mely később a résztvevők vendéglátását szolgálja. Az ízesítésben lehetnek természetesen eltérések, de az azonosság miatt később összeönthető és melegen tartható.

A tervezett főző csoportok a helyi turisztikai és programszervező vállalkozások képviselői.

Tervezett meghívottak:

–          Felső – Szigetközi SzVSE                            Rozs Ferenc ( Rizsa ) Dunakiliti

–          Kalandor vízitúra                                          Barna Gábor               Budapest

–          Eurotrekking vízitúra                                    Major Tamás               Székesfehérvár

–          Szürke – Hód vízitúra                                   Janics István               Dunasziget

–          Vodné Tury ( Szlovákia )                              Jankó Zoltán               Dobrohost

–          Mohikán vízitúra                                           Barakka Károly          Budapest

–          Jezer vízitúra                                                 Rovó András              Cegléd

 

A várhatóan kis különbözőséget mutató ételeket szakmai zsűri bírálja majd Heveder Zoltán világbajnoki helyezett mesterszakács vezetésével.

Az alapanyagokat az Egyesületünk  biztosítja ( hús, kenyér, burgonya, evőeszközök ), az ízesítő anyagokat a résztvevők. A gulyás ára egységesen 1.000 Ft/adag mely összeg fele a rendezési költségekhez való hozzájárulás a másik fele a főző társaság költségeinek viselése.

 

  1. szakmai, ismeretterjesztő vízitúrázó programpont ( 1 és 2. rész )

tervezett időpont: 10.00-től                           tervezett hely: partél – Duna hullámtér

Demecs Gergő emléktúra túrakajakosoknak minden hajóosztályban.

tervezett időpont: indulás 10.00-kor             tervezett hely: a hullámtér Denkpálig és vissza

 

Domschitz József ( Józsi bá )  emléktúra tengeri kajakosoknak minden hajóosztályban

tervezett időpont: 10.05-től                           tervezett hely: a hullámtér Denkpálig és vissza

 

Szabó József ( Csibe ) emléktúra családi – baráti kenusoknak minden hajóosztályban

tervezett időpont: 10.10-től                           tervezett hely: a hullámtér Denkpálig és vissza

 

Kálmán Peti ( Napocska ) emléktúra páros kenusoknak minden hajóosztályban

tervezett időpont: 10.15-től                           tervezett hely: a hullámtér Denkpálig és vissza

A túrákra előjelentkezés szükséges, a túrának személyi költsége van mely 3.000.- Ft/fő. A túra költsége tartalmazza a vacsora és szállás, a térkép és a zenés szórakoztatás költségét.

A túra nem vezetett túra. Térképet és instrukciókat minden résztvevő kap. Két érintési pont  (szelfi pont) van. Az egyik a folyásiránnyal szemben lévő kotort csatorna négyirányú elágazásánál a folyásirány szerinti hivatalos bal parton a kavicspad magasságában a másik a Denkpáli ágvég folyásirány szerinti jobb parton a sólyázónál. Itt mind a két helyen az ORSZÁGOS  KÉK TÚRA mozgalom ( mely nem verseny, vagy rendezvény ) előírásai szerinti pecsételés szükséges. Az egyéb túraútvonal tetszés szerint ( szakmai TUDÁS? , TAPASZTALAT  előny). / minden túrán van kijelölt MKKSZ, MTSZ, CAC minősítéssel rendelkező túravezető akinek a tanácsait illik figyelembe venni, de nem kötelező / 

A túrák során a frissítés a végén az étkezés biztosított.