Sió-torkolati árvízkapu, 2022/12/31

A Sió-csatorna a maga 121 kilométerével összeköti a Balatont a Dunával – általános iskolás korunkban tanultuk róla és ez az egy mondat talán meg is maradt. Aztán, ahogy változott az idő, vele együtt mi is, az ismereteink is bővültek, persze érdeklődési körünknek megfelelően. Velem is így történt.

Az óév utolsó napján tavaszias időben, derült égbolt alatt vágtam neki a Sió evezésének. Ismét tökéletesnek bizonyult a csillagállás, ahogy általában, amikor vízre készülök. Felkészülésnek átfutottam néhány aktuális blogot, térképet ami érdekes lehet és előző napon elautóztam a tervezett kikötés és landolás helyszíneire is. Az eredeti terv Szekszárd-Palánk Kajak-Kenu SE vízibázisa rajttal Sió-torkolati árvízkapu (sz.: N 46° 20,405′, h.: E 18° 51,695′) volt a cél (cca. 15 fkm), a Taplósi-Holt-Duna érintésével. Az árvízkapunál viszont azt az infót kaptam, hogy Palánk alatt néhány kilométernyire 50 méter hosszan (!!!) uszadékfából összeálló gát akadályozza az átkelést, ergo csak átemeléssel oldható meg az evezés, de azt a meredek folyópart nehezíti. Reboot. Most biztosra mentem és a lehető leghosszabb leevezhető szakaszra, ezért az árvízkaputól való indulást választottam, az ugyanide történő visszaérkezéssel. (Persze, Henriket hallgatva, simán ment volna az átvágás a masszív PE túrakajakommal is, ha mégsem, átemeléssel tutira, mert „Nemá’! Mi ezt a Szigetközben keményen csináljuk!”. Henrik barátom nagy tapasztalattal bír, általában bízom is benne, de itt egyedül voltam és dönteni is nekem kellett. Egyrészt. Másrészt nem nagyon volt kedvem a sártól dagonyázó neoprén bakancsomat mosogatni😉.)

December 31-én 10 órakor már vízen voltam az árvízkapu felvízén, 3 fkm-rel északra a Sió-Duna torkolattól. Nagyon praktikus betonlépcsőt építettek az árvízkapu mellett, itt simán vízre lehetett tenni a hajót. Kiemelésnél ugyanitt segített a ladik.

A műtárgyat – mert, hogy ez az – az 1956-os dunai jeges árvíz után építették, miután Bogyiszlót és a környékét letarolta a megáradt folyó. Az árvízkapunak több funkciója is van. Megóvja a dunai árvizeknél a Gemenc egy részét az áradásoktól (védve ezzel az állatokat is), a Sió vízszintjének szabályozásával pedig hajózhatóvá teszi a csatornát egészen Sióagárdig. A Dunáról érkező 1000-1500 tonnás uszályokat is képesek az árvízkapunál átzsilipelni a Balaton felé. Ami nekünk, vízitúrázóknak a legfontosabb: tízezer magyar forint ellenében a kajakos, kenus túracsoportok zsilipelése is megoldható a felvíz irányba, ha éppen a Dunáról érkeznénk. A feladatunk előzetesen annyi, hogy az illetékes területi szervekkel egyeztessünk az időpontot és a flotta méretét illetően (Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Szekszárd).

No, tehát még mindig 31-én vagyunk, 10 órakor és vízen! Régóta terveztem így az év zárását: csak a természet és én. Csak a csendet hallgatva, kicsit számvetést készítve a 2022-es évről. Ebben minden a segítségemre volt. Még sohasem eveztem a csatornán, de telis-tele volt szépséggel, meglepetésekkel és hihetetlen látnivalókkal. És igen, innen is üzenem: a Sió nem „csak egy vonal” 🙂, annál jóval több. Emberi létforma jelenléte nélkül eveztem a 18 fkm-t. Azt is megtanultuk, ha figyelünk a természetre, megmutatja a titkai. Láttam jégmadarat, szürkegémet, kócsagot, vadkacsákat és hallottam vércsét is magasan felettem. Rengeteg vadcsapás jelezte a meder falába vájva, hogy ez bizony a Gemenc, számos nagyvad élőhelye. Kis csalitosokba is letértem, de a Holt-Sióba is bejárást engedett a vízszint. Lagúnákba is beeveztem.

Eurázsiai hód családok sokasága él a csatorna partjain, 1996-ban telepítették vissza őket a Duna-Dráva Nemzeti Park területére, Európa egyik legnagyobb ártéri erdőségébe. A hód védett állat, ahogy a várát is tilos megrongálni. Korábban a környéken az ember sikeresen kipusztította, aztán visszatelepítette. Az ember már csak ilyen. A Sió vonala mentén eurázsiai hódok hagynak nyomokat a fákon. Ezek az emlősök – kanadai hód rokonaikkal ellentétben – nem gátakat építenek a folyókon, hanem partfalakba vájt üregekben élnek, de a „klasszikus” hódvárat ugyanúgy elkészítik, bejárati odúval, légzőnyílásokkal. Hódot nem sikerült látnom, mivel éjszakai állat, viszont egy vaddisznó családba beleeveztem. Meglepődtünk. Mindannyian.

A hódok fákat rágcsálnak és döntenek, az emberek PET palackokat hagynak hátra a Sión, minimum 500 év lebomlási idővel. Az ember egy kártékony faj és nem azért gondolom így, mert mizantróp lennék. Egyszerűen, mert tudom: én is emberből vagyok, ennek ellenére és/vagy pontosan ezért, igyekszem óvni a környezetem. A Sió gemenci szakasza bizony elbírna egy ártér tisztítást, kenukkal, szemét zsákolásával – lelkes önkéntesek kérdése, már agyalom a témát.

Összesen 9 fkm-t eveztem északra, de a korábban írt uszadék torlasznak se híre, se hamva nem volt. Az idő észrevétlenül telt, ezért nehezen, de úgy döntöttem, ideje visszafordulni. Minimális csorgás hátán indultam el az árvízkapu irányába. Ugyanaz a töretlen csend és nyugalom folytatódott, mint amit órákkal korábban kaptam. Gyors kávé, szendvics, egy kis víz a hajóban is és lapátolás délre. Másfél órás evezést követően értem vissza az árvízkapuhoz. Bőven napnyugta előtt transzferre készen állt a kajakom, Boglárka is.

A víz összerakta a gondolataimat ezekhez a sorokhoz. Agyalnom sem kellett, mert írta magát a történet. Hálás vagyok mindenért, amit 2022 adott és azért is, amit nem – biztosan okkal tette. Szerencsés vagyok, amiért olyan támogató család és baráti környezet vesz körül, akik velem tartanak a vizes úton. Azt hiszem…nem: tudom, hogy enyém a világ!

Óvjon minket Szent Jupát 2023-ban is! Találkozzunk a hazai vizeken, vízitúrás Barátaim!

Szöveg és fotók: Somogyvári Rita